Veszélyes perek kezdődnek a VW ellen

2017.01.04. 17:30

Észak-Amerikában a Volkswagen mindenbe belement, hogy megszabaduljon a dízelbotrány bélyegétől: visszavásárolnak közel félmillió autót, ami vásárlónként több tízezer dolláros költség. Most Európában is ugyanezt szeretné elérni egy jogvédő szervezet, a MyRight, amely több mint százezer érintett autótulajdonos nevében járhat el.

black vw bw

A Volkswagen Európában csak az autók visszahívását és kijavítását vállalta, és erre meg is van a jó oka: míg az Egyesült Államokban félmillió autótulajdonosra szántak tízmilliárd dolláros nagyságrendű összeget, de az Európában található 8,5 millió, csalószoftveres dízelmotorral felszerelt autó visszavásárlása százmilliárd dolláros nagyságrendű összegbe kerülne. Ekkora összeg pedig a Volkswagennek sem áll a rendelkezésére.

A MyRight szerint azonban Európában is vissza kellene vásárolniuk minden egyes érintett autót. Azt mondják, megkérdőjelezhető az az eljárás, hogy az érintett európai autókon csak szoftvercserét hajtanak végre, és azt állítják, ez nem befolyásolja a járművek tulajdonságait. A VW szóvivője érdemben egyelőre nem tudott reagálni a MyRight keresetére, mivel azt mondja, nem kapták meg a periratokat.

A realitás persze az, hogy ha a MyRight megnyerné a pereit, és a VW-t egy bíróság az összes csalószoftveres autó visszavásárlására kötelezné, akkor valószínű, hogy a Volkswagen birodalom fizetésképtelenséget jelentene, és talán meg is szünne jelen formájában. Arra ugyanis nincs valós esély, hogy a cég saját értékének többszörösét – akár két évtizednyi nyereségét – kártalanításra fordítsa.