Dízelbotrány: a francia hatóságok a Renault-nál vizsgálódnak

2017.01.15. 06:50

A francia hatóságok vizsgálatot folytatnak a Renault ellen a dízelmotorok emissziós értékei meghamisításának gyanújával - értesült pénteken párizsi ügyészségi forrásból a Reuters hírügynökség. Még nem dőlt el, indul-e eljárás. 

renault

A hírügynökséget tájékoztató ügyészségi forrás szerint három vizsgálóbíró foglalkozik az üggyel annak eldöntésére, hogy indítsanak-e eljárást a Renault ellen. A vizsgálat a gazdasági minisztérium által készített és tavaly novemberben benyújtott tanulmány megállapításain alapul. A francia hatóságok a Volkswagen dízelbotrányának kitörését követően tartottak házkutatást a Renault hivatali helyiségeiben. A Renault akkori közleményében leszögezte, hogy minden emissziós értékre vonatkozó franciaországi és európai előírást betart, illetve járművei nincsenek ellátva az emissziós értékeket manipuláló szoftverrel.

A Renault tavaly 15 ezer autót hívott vissza határértéket meghaladó károsanyag-kibocsátás miatt, ami a cég állítása szerint nem szándékosság miatt következett be. A vállalat részvénye kezdetben négy százalékkal gyengült pénteken a vizsgálatról szóló hírre, majd később két és fél százalékra mérsékelte veszteségét, miközben a Stoxx Europe 600 indexben foglalt autóipari vállalatok mutatója 0,5 százalékkal emelkedett.