Ilyen Porschét se vehetsz bármikor

2017.01.24. 13:49

A társai megnyertek vele mindent a Le Mans-i 24 órástól a Can-Am-ig, Steve McQueen is ilyet hajtott Le Mans-filmjében, az RM Sotheby's árverésén pedig bárki megveheti februárban ezt a Porsche 917-est.

A Porsche 1968-ban állt neki a 917 fejlesztésének. Három év kellett nekik, mire a kezdetben pokolian gyors, de vezethetetlen autó igazán versenyképes lett (a technikai nehézségekről itt írtunk korábban). Aztán amint összeállt a technika, végigtaroltak mindent: 1970-ben és '71-ben behúzták vele a Porsche első Le Mans-i sikereit, '72-ben és '73-ban pedig a kor csúcs-sportautó-bajnokságát, a Can-Am-szériát.

Az árverésre kerülő 10-001-es sorozatszámú 917-es valójában sosem versenyzett a Porsche színeiben, de mint a nyitott 917/10 korai prototípusa, nagyban hozzájárult a típus sikereihez. Két darab 2,25 literes hathengeres került bele. A tesztüzem után a Porsche eladta Willi Kauhsennek, aki azért elindult vele néhány versenyen, de egy páréves karrier után húsz év pihenő várt rá, majd 1997-ben kapott egy komolyabb restaurálást.

A 917-es február 8-án, az RM Sotheby's árverésén kerül új tulajhoz. Az előrejelzések legkevesebb 4,6 millió eurós (1,4 milliárd forint) árat tippelnek.