Motorokat loptak ki a Jaguar-gyárból

2017.02.04. 15:39

Több mint egymilliárd forint értékben loptak el motorokat a Jaguar Land Rover solihulli üzeméből. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a tolvajok egy lopott nyerges vontatóval jutottak be a gyár területére, ahol egy motorokkal megpakolt pótkocsit akasztottak maguk mögé. Ezt a műveletet egyetlen éjszaka alatt kétszer csinálták meg.

Jaguar

Az autógyárakba csak komoly biztonsági ellenőrzést követően lehet bejutni, így kérdéses, hogyan sikerülhetett a tolvajoknak még ilyen igen látványos módon is. A helyi rendőrség nagy erőkkel keresi mind az elkövetőket, mind a motorokat. A pótkocsik meglettek – természetesen üresen.

A helyzetet csak fokozza, hogy nem ez az első hasonló eset Solihullban. Korábban szinte pontosan ugyanígy loptak már motorokat a gyárból, akkor bő 300 millió forint volt a kár. Igaz, ott végül a felderítés is eredménnyel járt, öt embert tartóztattak.

A Jaguar egyelőre csak annyit közölt az üggyel kapcsolatban, hogy mindenben együttműködnek a rendőrséggel, és nyomravezetői díjat is felajánlottak. További információkat azonban a nyomozás jelenlegi szakaszában nem adnak ki.