Áprilisban indul a terep-Lamborghini gyártása

2017.02.07. 16:08

A Lamborghini rég várt harmadik modelljéről Stefano Domenicali, a sportkocsigyártó vezérigazgatója beszélt – elárult néhány lényeges információt is. Az erős aszfalt-terepjárótól azt várják a gyáriak, hogy megduplázza a márka eladásait.

Domenicali a Digital Trendsnek adott interjút – ebből derül ki, hogy az Urus, amely a VW csoport szabvány SUV-platformjára épül, akár a Bentley Bentayga, az Audi Q7 vagy a VW Touareg, közvetlenül a premierje előtt áll. „A következő néhány hét során nagyon sok részletet megtudhatnak az autóról.” - ígérte a vezérigazgató, és azt is elárulta, hogy a gyártás áprilisban indul. „Eleinte persze előszériás autók készülnek majd. Ez egy egészen új gyártási eljárás a cégünk számára, ezért a gyártás beindítása érzékeny periódus lesz – ezért is lesz olyan fontos számunkra a 2017-es év.

A Lamborghini nehezen szánta rá magát, hogy új területre merészkedjen, annak ellenére is, hogy a Porschénél a Cayenne és a Macan egyaránt bizonyította, hogy milyen erős keresletet gerjeszt egy célszerűbb modell egy ilyen legendás márka kínálatában.