Az Adidas megijedt a Tesla tervezett logójától

2017.02.15. 13:55

Az Adidas csúcsra járatta a nagyvállalati paranoiát: megijedtek a Tesla három vonalkájától. A Model 3-hoz tervezett logótól kapott frászt a sportszergyártó.

9feae3fb616aa12f29ce61084fbbd7ce

Egy fura, idő előtt elhalt vitáról írnak amerikai lapok az Adidas és a Tesla között. Az egész azzal indult, hogy a németek védjegykérelmet terveztek benyújtani a kaliforniai cég ellen, amikor megtudták, milyen logót készül regisztrálni a Tesla botrányosan sokat késő belépőmodelljének, a Model 3-nak. Három vízszintes vonalról volt szó, ami szerintük túlságosan hasonlít az ő három ferde vonalukra a logójukban.

08c9f02b5132f6f1eaa568f358ac2b54

Állítólag attól féltek, az autó mellett a Tesla arculati termékei, azaz ruhák, táskák és egyéb kiegészítők is megkapják majd a logót, amiről mint kiderült, a Tesla már korábban lemondott. A villanyautó-gyártónál azt mondják, három héttel azelőtt elvetették az egészet, hogy az Adidas a sajtó előtt egyáltalán reagált volna rá. Ráadásul ez belső marketing döntés volt, számba sem vették, hogy a logó akár ütközne az Adidaséval.

Szavazás: