2017.02.22. 14:37

A Daciánál ritkán kerül sor komolyabb változtatásra a kínálatban, a közbeeső időszakot pedig újabb változatok készítésével töltik ki. Ezúttal a Logan MCV-ből készítettek emelt hasmagasságú Stepway kivitelt.

A legnagyobb érdemi változtatást a hasmagasság 5 centis megemelése jelenti, ami részben a nagyobb kerekeknek, részben a megemelt futóműnek köszönhető. Ezen felül alaposan körberakták az autó alsó peremét fényezetlen műanyag elemekkel, ami egyrészt látványos és divatos megoldás, másrészt talán tényleg védettebbé teszi a karosszériaelemeket kisebb koccanások esetében. Az első lökhárító aljára aggatott fémszínű betét persze csak imitálja a terepjárók masszív kartervédőjét, de a megcélzott közönségnek aligha kell több: a Stepway sorozatot nem szánják terepjárásra, ha valaki tényleg elhagyná az épített utakat, az sokkal jobban jár egy Dusterrel, amely összkerék-hajtással is elérhető.

A műszaki tartalomban persze nincs lényeges változás a Logan MCV-hez képest, egyedül a motorválaszték lesz szűkebb. A Stepway csak a két legerősebb motorral készül majd, legalábbis eleinte, a 900 köbcentis, háromhengeres benzines turbómotorral, illetve az 1,5 literes dCi dízellel. Mindkettő 90 lóerős, és mindkettőhöz ötfokozatú manuális váltó jár majd.

A Stepway sorozat ezzel négytagúvá bővül a Dacia kínálatában, hisz már eddig is elérhető volt ilyen körbeműanyagozott kivitelben a Sandero, a Lodgy és a Dokker. A Logan MCV Stepway premierjét március második hetében, a Genfi Autószalonon tartják.