Megérkezett a leggyorsabb adócsaló

2017.02.24. 11:56

Ma már hedonista sportlimuzin sem létezhet hibrid kivitel nélkül. A Porsche Panamerából eddig is volt, de a nemrég bemutatott második generációs modellből minden eddiginél erősebb az elektromos segédhajtású változat. A Panamera Turbo S E-Hybrid négyliteres V8-as benzines biturbója 550 lóerős, ennek egy 136 lóerős villanymotor segít, így a rendszer teljesítménye félelmetes 671 lóerő.

Mivel a közel 900 lóerős 918 Spydert már nem gyártják, ez a ma kapható legerősebb hibrid Porsche. A 100 km/órás tempót mindössze 3,4 másodperc alatt éri el, és a végsebessége 310 felett alakul. Ezzel az összekerekes Panamera végsebessége megegyezik a 911 GT3 RS-vel, a gyorsulása pedig mindössze egy tized másodperccel rosszabb annál.

Az elektromos motort a V8-as és a nyolcfokozatú automata váltó közép építették és visszatermelésre is képes. A 48 voltos hibrid hajtást egy 14,1 kWh-s, folyadékhűtésű lítium-ion akkucsomag látja el árammal, ezt hagyományos, házi csatlakozóval hat óra alatt, 32 amperes 7,2 kW-os töltővel pedig két és fél óra alatt is feltölthető. A töltést akár okostelefonos applikációval is vezérelhetjük.

Mivel jelenleg ez a Panamera modellcsalád csúcsmodellje, elérhető hozzá karbon-kerámia fékrendszer, adaptív futómű, kanyarodást az ívbelső kerekek fékezésével segítő rendszer, és nagyjából minden, ami a 911-es Porschét is pokolian gyorssá teszi. Aki kevesli a belső teret, rendelhet egy hosszított tengelytávú változatot is, ilyenkor még extra 15 centin tespedhetnek az utasok.

Ha a sofőr nem használja ki a rendszer képességeit, a gyár állítása szerint akár 2,9 literes átlagfogyasztást is elérhet. Ezt az értéket azonban érdemes fenntartással kezelni, ugyanis ez jellemzően úgy jön össze, hogy az első 50 kilométert tisztán elektromosan teszi meg az autó, majd az akku lemerülése utána indítja a V8-ast, aminek szintén egyáltalán nem használja ki az erejét. Így sem valószínű, hogy bárki spórolás miatt venné meg az autót, hiszen az elektromos hajtás azonnal rendelkezésre álló nyomatéka elképesztő gyorsulást eredményez az eleve erős benzinmotorral, ráadásul sok országban komoly adókedvezmények járnak az efféle konnektorról tölthető hibridek tulajdonosainak.

A Panamera Turbo S E-Hybrid induló ára valamivel 54 millió forint felett alakul (adók és egyéb költségek nélkül), vagyis több mint 10 millió forinttal kerül többe, mint a hagyományos Panamera Turbo. Ha valaki a hosszított tengelytávú változatot vinné haza, annak legalább 57 millió forintot kell kifizetnie, de természetesen extrák rendelésével még ez is srófolható.