Nyáron jönnek az első Model 3-asok

2017.02.26. 13:05

Nem késik a végtelenségig a Model 3. Friss, konkrétabb dátumokkal állt elő a Tesla: nyáron már tényleg jön a belépőmodell, három éven belül átlépnék az évi egymillió autót.

ux0lvuurjv7plhlbfe96

Ugyan 2016 utolsó negyedévében is komoly veszteséggel zárt, optimistán vázolja a közeljövőt a Tesla – tavalyi mérleggel nagyjából egy időben derült ki az idei ütemtervük. A legnagyobb kérdés, hogy mi lesz a már most késésben lévő tömegmodelljük, a Model 3 bevezetésével. Hát, a közelmúltban szinte már temetett 3-as gyártását mégis sikerül még az idén, sőt még júliusban beindítani. Legalábbis ezt az infót közölte a vállalat a befektetőkkel.

oomk567wehsatfihszup

Musk már korábban jelezte, hogy a legtöbb feltétel adott. A törésteszteken túl vannak és a Gigafactory-t is felkészítették a rohamra. Óvatos kezdésről hallani, de a júliusi indulásról szeptemberre már heti ötezer Model 3 a terv. Ezt dupláznák heti tízezerre valamikor 2018-ban. Muszáj lesz, a jövő évi terv ugyanis félmillió Model 3, 2020-ra pedig - amikorra reményeik szerint full teljesítményen termelne a nevadai Gigafactory - már az évi egymillió a cél.