Huszonöt éve csalhat a Renault

2017.03.17. 16:03

Akár a Volkswagen dízelbotrányához mérhető csalást is feltárhatnak a Renault körül a napokban nagy nyilvánosságot kapott vizsgálatok. 25 éve csalhatnak a franciák a károsanyag-kibocsátási teszteken, és könnyen lehet, hogy ezt a vezetőség, köztük a nagy nevű vezér, Carlos Ghosn tudtával tették.

jv

Az egyik legnagyobb francia napilap, a Liberation a héten már foglalkozott a Renault körüli vizsgálatokkal. A lap szerdán közzétette a francia versenyjogi, fogyasztóvédelmi és csalásellenes hivatal (DGCCRF) által készített jegyzőkönyvet, amely alapján január 12-én megtévesztés gyanújával ügyészi eljárás indult az autógyártó ellen. Az eredményekből azt lehet gyanítani a jegyzőkönyv szerint, hogy egy csaló szoftvert helyeztek el, amely specifikusan módosítja a motor működését a próbapad különleges körülményei között azért, hogy a károsanyag-kibocsátás akkor ne haladja meg a határértékeket. A Liberation már konkrétumokat is szellőztetett. Úgy tudják például, hogy a Captur és a negyedik generációs Clio esetében több mint háromszáz százalékkal volt nagyobb a valós körülmények közt mért károsanyag-kibocsátás a teszten mért értékeknél.

A Liberation a személyes felelősséget is elkezdte boncolgatni, és azt írják, már 25 éve folyhat a csalás a Renault-nál, amiről jó eséllyel a teljes vezetésnek, így Carlos Ghosn vezérigazgatónak is tudnia kellett. A francia média csak az elmúlt hét év kapcsán 900 ezer érintett autóról ír, melyek összértéke közel 17 milliárd euró, így egy esetleges bírság mértéke is euró milliárdokban lesz mérhető, ha igazolódik a csalás.