Terepkupét készít a Škoda

2017.03.29. 12:07

Már hallhattunk a Škoda Kodiak alapú kupéjáról, de ez az első alkalom, hogy a csehek megmutatják, mire is számíthatunk. Egyelőre két vázlatot közöltek, ráadásul ez még csak a Sanghaji Autószalonra várható Vision E tanulmány előzetese, amelyekhez képest még sok minden változik a szériagyártásig. Az viszont kiderült, hogy az autó sokkal nagyobb lesz, mint ahogy azt a rajzok alapján sejteni lehet.

Az autó tengelytávja ugyanis 2,85 méter, még a Kodiaq-énál is bő öt centivel hosszabb, csak a gigantikus kerekek miatt tűnik úgy, hogy a rajzokon látható autó kompakt méretű, vagy kisebb. A forma egyébként nem igazán emlékeztet a Kodiaq-éra, de más Škodákéra is alig. Ez részint a hűtőmaszk hiányának is köszönhető: a rácsozatnak csak a körvonalai vannak meg, helyette a fényszórókat összekötő LED-sáv határozza meg az orr-rész karakterét.

Ezzel valószínűleg azt igyekeztek hangsúlyozni a tervezők, hogy a Vision E tisztán elektromos hajtást kapott. Összesen 300 lóerőnyi villanymotor hajtja az autót, amelynek a végsebességét 180 km/h-ra korlátozták. Az összkerék-hajtású gép állítólag 500 kilométert tehet meg egy töltéssel. Emellett a Vision E önvezető rendszert is kap, amely állítólag városban és országúton is jól működik, önállóan előz, és parkolóhelyet is keres magának. Egy ilyen tanulmány adatlapjára persze csaknem bármit rá lehet írni, hisz a legfontosabb funkciója, hogy a stand közepén álljon szépen bevilágítva, így mindez inkább afféle jelzés a Škoda részéről: megmutatja, merre haladnak a fejlesztések a cseheknél.

Úgy tudjuk, a Škoda sem marad le lényegesen a VW mögött az elektromos autók fejlesztésében: első villanyautójukat a Superbre építik, és 2019-re kerülhet gyártásba, de egy évvel később már jön is az első, csak elektromos változatban gyártott modell, amely már a cégcsoport szabványos MEB padlólemezére épül majd. A következő évtized közepére legalább öt villanyautót ígér a Škoda.