Erre igazán nagy szükség volt: Jeep hétszáz lóval

2017.04.10. 16:49

Jó, hogy kapni Mercedes G osztályt is 650 lóerős V12-es motorral, de a legerősebb Grand Cherokee ráadásul egész sokak számára elérhető lesz. A világ mostantól valamivel veszélyesebb hely lesz.

Ma már boldog-boldogtalan szabadidő-autóval jár, és a tipikus felhasználók ezekkel a magas és nehéz járművekkel soha nem megy terepre. Valószínűleg többen gyorsulnak a SUV-jukkal lámpától lámpáig, és a Jeep valószínűleg épp ezekre a felhasználókra számított a Grand Cherokee Trackhawk megtervezésénél.

Nagy újdonságról persze nincs szó, egyszerűen belógatták a Csirkébe ugyanazt a kompresszoros Hemi V8-ast, amelyet a Charger és a Challenger Hellcat kiviteleiből már ismerünk. Bármilyen furcsán is hangzik, a 707 lóerős, és 875 Nm csúcsnyomatékú 6,2 literes motor a Jeep csúcsmodelljében még hatékonyabb, mint a Dodge kisebb és könnyebb modelljeiben, mivel az összkerék-hajtás többet képes átvinni a hajmeresztő teljesítményből a hátsókerék-hajtásnál. A 96 km/h 3,5 másodperc alatt érhető el a Trackhawkkal, míg a Challenger Hellcatnek ugyanez a mutatvány 4,9 másodpercbe telik.

Az erősebb motorhoz hatékonyabb fékrendszer is jár, a Trackhawkot elöl 400 mm-es féktárcsák és hatdugattús féknyergek, hátul 350-es tárcsák és négydugattyús nyergek lassítják. Így talán van rá esély, hogy a 289 km/h-s végsebességről is viszonylag biztosan megállítható legyen az autó.

A legerősebb Grand Cherokee külsőre egyébként nem különbözik igazán a korábbi sportmodelltől, a 465 lóerős Grand Cherokee SRT8-tól, amely egyébként a kínálat része marad. Elvégre nem mindenki szeretné kifizetni a Trackhawk 85 ezer dolláros árát, és az az érzésünk, sokak számára, akik az SRT8-ra még vevők lennének, egyszerűen túlzás lenne a több mint hétszáz lóerő és a sportkocsikra jellemző gyorsulás, amivel az új sport-Jeep ijesztgeti a világot.