Így hívhatják majd a Yeti utódát

2017.04.13. 15:09

Nem csak új platformot, de új nevet is kaphat, ráadásul a vártnál korábban jön a Skoda Yeti utóda.

Egy lehetséges Yeti-utód látványterve
Egy lehetséges Yeti-utód látványterve

A Yeti 2009 óta tölti be a VW-csoport olcsó márkájánál a kompakt SUV szerepét. Ezzel a nyolc évvel jelenleg ez a márka legrégebb óta futó generációja, nem csoda, hogy egy ideje téma az utódlása. Azt például a leeső infómorzsákból már sejteni lehet, hogy alapjaiban a Seat Atecához, megjelenésében a Kodiaqhoz lesz köze az utódnak. Ez többek közt tágasabb utasteret és nagyobb csomagteret jelent majd, az új MQB-platformmal együtt pedig várhatóan az Ateca motorkínálatát kapja, azaz a mostani négyhengereseken túl kap háromhengereseket is.

A technikai paraméterekkel kapcsolatban sok még a homályos folt, ahogy a modellnév sem tűnik eldöntöttnek. A német sajtó viszont kiszúrta, hogy a Skoda levédette a Karoq nevet, s tette ezt jó eséllyel ennek a modellnek. Ez egyébiránt egy albán település neve, és így, első hallásra egész jól passzol a Kodiaqhoz, amivel párban alkotja majd a Yeti-utód a Skoda SUV-kínálatát. Hogy mindezt mikortól az megint csak kérdés, de egyre inkább úgy tűnik, a korábban hangoztatott 2018-as váltást előre hozzák. Jó eséllyel a Frankfurti Autószalonig, ami egyben azt is jelentené, hogy a Yeti-utód forgalmazása még az idei év végén elindulhat.