Elkészült az egymilliomodik Škoda Superb

2017.04.30. 16:16

Komoly mérföldkőhöz érkezett a Škoda Superb gyártása. Elkészült ugyanis az egymilliomodik példány, amihez 16 esztendőre volt szüksége a Volkswagen fennhatósága alatt működő cseh márkának.

170427-1-millionth-SKODA-SUPERB-Produced

A Superb típusjelzés 1934-ben jelent meg először, akkor egészen pontosan Škoda 640 Superb néven kínáltak egy 2,5 literes hathengeressel (55 lóerő) szerelt modellt. 1936-tól 1949-ig aztán jöttek a 900-as sorozatú Superbek, de mindent egybevetve összesen csupán mintegy 2500 példányt gyártottak.

A név a kétezres évek elején került be újra a köztudatba, amikor a márka legnagyobb autója kapta meg. Az első (modern kori) generációt 2001-től gyártották, egy modellfrissítés és 136 ezer eladott példány után 2008-ban váltotta le a második széria. Az igazán nagy sikert ez hozta meg, 2015-ös nyugdíjazásáig közel 620 ezer készült belőle. A most futó harmadik generáció 250 ezernél tart. Ezzel együtt közel sem nevezhető a legnépszerűbb Škodának, azt a címet egyértelműen az Octavia tudhatja magáénak.

Az egymilliomodik Superb egyébként egy szedán volt - emlékezhetünk, hogy az első generációnál még csak ilyen karosszériaváltozat létezett. Az autó a legmagasabb Laurin & Klement felszereltségi szintet kapta - érdekesség, hogy Václav Laurin és Václav Klement voltak a márka alapítói. Az 1895-ben létrehozott kerékpár-, motorkerékpár- és autógyártó eredetileg a Laurin & Klement nevet viselte, 1925-ben vásárolta fel őket a Škoda gépgyár.