2017.04.30. 09:26

Megmutatta az első képet a Tesla hamarosan érkező nyergesvontatójáról Elon Musk. A vállalat első embere túl sok információt még nem kotyogott ki a teherszállítás forradalmasítására készülő modellről, de így sem mondhatjuk szerénynek.

Tesla-Truck

A fotón csupán annyi látszik, hogy a műfaj lehetőségeihez mérten egészen áramvonalas formát dolgoztak ki, a ledes fényszórók pedig függőlegesen helyezkednek el. Musk elhintette továbbá azt is, hogy a dízeleknél jóval nyomatékosabb lesz a villany-nyerges, amely ráadásul olyan agilis mint a sportkocsik - kérdés, ez mennyire számít a célközönségnek.

A Tesla célja elsősorban a szállítási költségek jelentős csökkentése, de eddig a hatótávról nem esett szó. Egy nehéz szerelvény mozgatásához nyilván nem kevés energia szükséges, így nagyon combos akkupakkokra számíthatunk. Ezek feltöltése viszont még gyorstöltővel is hosszú időt vehet majd igénybe. Nehéz tehát egyelőre elképzelni, hogy hatékony alternatívát jelentenek az elektromos nyergesvontatók.

Hamarosan meglátjuk, mire jó a gyakorlatban a technika, hiszen a Elon Musk ígéretei szerint szeptemberben már be is mutatják a Tesla nyergesét.