Lepattant Bentley-t 11 milláért?

2017.05.01. 10:12

Kalapács alá kerül Sir Ray Davies Bentley S2-ese. A kilencvenes évek közepén megszűnt The Kinks rockzenekar frontembere 1970-ben vette meg az akkor tízéves luxusautót, de nem volt jogosítványa, így akkori felesége vezette, többek közt családi nyaralások alkalmával.

A Bentley-nek a zenekar életében is volt néhány fontos pillanata. A hátsó ülésen ülve írta meg Davies az Apeman című számot spanyol gitárját pengetve. Sőt a Preservation című album fotózásán is feltűnt az autó. Amikor Davies Surrey-be költözött, magával vitte a kocsit, de jogosítványa még mindig nem volt. Később az együttes nagy-britanniai koncertkörútra is ment vele. Amikor a rajongók már rúzzsal írtak rá üzeneteket, a menedzser javaslatára inkább garázsba állították.

1991 óta elő sem vették, és bár mindössze 99 ezer kilométert futott, kívül és belül is megviselt állapotban van. Ahhoz, hogy a 6,2-es V8-assal szerelt Bentley ismét régi fényében tündököljön, alapos felújításra lenne szükség, bár a rajongók számára talán jelenlegi állapotában még értékesebb, hiszen őrzi a zenekari használat nyomait is.

Az árverést május közepén, Silverstone-ban tartják, és akár 30 ezer fontra (mintegy 11 millió forintra) saccolják a Bentley S2 árát. A modellből mindössze kétezret gyártottak, így eleve ritkának számít, vélhetően nem lesz rossz befektetés új tulajdonosának.