Eltörlik a szürke rendszámot?

2017.05.11. 12:16

nkh1

Az egész Európai Unióban is ritkaság az a megoldás, amelyet Magyarországon az autók hátára, illetve a vonóhorogra rögzíthető kerékpárszállítókhoz találtak ki, és most úgy tűnik, hamarosan el is törlik. A szürke rendszámról van szó, melyet április eleje óta kötelező kiváltania minden autósnak, aki olyan bringatartót használ, amely kitakarja az autó hátsó rendszámát. 

Jóllehet, az eredeti ígéret szerint a rendszám kiváltása egyszerű és olcsó lesz, mindössze 5500 forintba fog kerülni, a valóságban ennek az összegnek több mint kétszeresét fizették azok az autósok, akik végigjárták az okmányirodai és műszaki vizsgaállomáson való szemléből álló köröket. 

A különleges rendszámot csak azután adják ki, hogy a tulajdonos bemutatja azt a kerékpárszállítót amelyre feltenné. Ehhez szüksége volt a szerkezet eredeti bizonylataira is, mert csak így igazolhatta, hogy a tartó megfelel az európai előírásoknak. Ezzel az a gond, hogy akinek régi a bringatartója, az esetleg már nem rendelkezik a dokumentumokkal, ha pedig a szállító gyártója is megszűnt, ezt nem is feltétlenül tudja pótolni. 

A Fidesz-frakció a jogszabály felülvizsgálatára kérte a kormányt, és a mostani rendszert hülyeségnek nevezte. Hogy pontosan mivel jár a szürke rendszám kiváltása, arról a Kerékagyon jelent meg két cikk a közelmúltban, az Inforádió témával kapcsolatos mai cikkét pedig ide kattintva olvashatják.

Kérdések, melyekre egyelőre senki nem tudja a választ: visszakapja-e a pénzét, aki már kiváltotta a rendszámot? A törvény eltörlése után ismét áttehetik-e az autósok az autó eredeti hátsó rendszámát a bringatartóra, vagy egy másik kreatív megoldás lép a mostani helyébe.