Ez itt a legelső nép-Tesla

2017.07.10. 12:46

Ahogy ígérték, pénteken elkészült, és vasárnap meg is mutatták a közönségnek a Model 3-as első szériagyártású példányát. Egyelőre úgy néz ki, minden rendben van az autóval, az új gyártási eljárás ellenére nem látszik, hogy maradtak volna hibás részletek.

Igaz, hogy a Tesla már tavaly tavasszal bemutatta a Model 3 első prototípusait, de az azóta eltelt bő egy év során számos találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a költséges gyártás-előkészítés hogy sikerül. Ezért is érdekes az első olyan autó, amely már a végleges gyártósorokról gördült le: ha valahol, hát itt láthatnánk először, ha valami nem sikerült volna tökéletesen. A Tesla számára teljesen új gyártási eljárásokat kellett bevezetni, hogy lehetővé váljon évi több százezer autó előállítása, de egyelőre úgy néz ki, minden stimmel.

Az egyeneseket alig tartalmazó forma és a keret nélküli ablakok ellenére láthatóan minden részlet precízen illeszkedik, ami már önmagában is nagy szó. A gyáriak nyilván igyekeztek is az első példányt hibátlanul összerakni – talán az sem véletlen, hogy péntek helyett, amikorra beígérték, csak vasárnap kezdték mutogatni. A gyártás felfuttatása pedig még hátra van: július végéig mintegy harminc autó legyártását tervezik, augusztusig további 200 készül a tervek szerint, és az év végére szeretnék elérni a 20 ezer példányt. Elvileg jövőre már havonta kellene ugyanennyinek készülnie, azaz végső soron 2018 első felére derül ki igazán, hogy tudja-e a Tesla tartani az első példány minőségi szintjét.

A Model 3 az első Tesla, amely széles réteg számára lesz elérhető: 35 ezer dollárosra (kb. 9,5 millió forint) ígért alapárával olcsóbb, mint egy szokványos alvázas terepjáró, és durván fele annyiba kerül, mint a Model S alapkivitele. Nem csoda, hogy a tavalyi bemutató után vagy 400 ezren tették le az autóra az ezer dolláros foglalót, bár azt egyelőre nehéz felmérni, hogy közülük hányan gondolták komolyan a vásárlást. Amit eddig tudunk róla, az alapján a Model 3 alapváltozata is figyelemre méltó képességekkel rendelkezik: 350 km-t mehet el egy töltéssel, 6 másodpercen belül érheti el a százas tempót, ötszemélyes, és benne lesz minden hardver, ami az Autopilot rendszer használatához szükséges. Természetesen ebből is várhatók drágább, jobban felszerelt változatok: egyes pletykák szerint a csúcskivitelért akár 50 ezer dollárt is elkérhetnek.