Megvan Kiss Norbi idei első győzelme

2017.07.16. 09:55

Megvan Kiss Norbert idei első futamgyőzelme: a gyorsasági kamion Eb slovakiaringi fordulójának szombati versenynapján nyert a sorozat kétszeres bajnoka.

thete

A szombat délelőtti időmérő edzésen a legjobb időt autózta a Mercedes kétszeres Európa-bajnok pilótája, így az élről vághatott neki a délutáni első futamnak. A viadal előtt az MTI-nek elmondta, bízik benne, hogy nem lesz eső, ez ugyanis szerinte a pontversenyben éllovas Adam Lackónak kedvezett volna. Bár húsz perccel a rajt előtt még szemerkélt, végül napsütésben vágtak neki a Slovakiaring történetében első kamionversenynek. Kiss a rajt után fokozatosan ellépett a Jochen Hahn, Adam Lacko és Stephanie Halm alkotta hármastól. Bár a cseh pilóta a verseny felénél meg tudta előzni közvetlen riválisát, Hahnt, nem tudott közel kerülni az addigra több mint hét másodperc előnyt kidolgozó magyar pilótához, aki szemmel láthatóan nem teljesített maximumon, ám így is 8,6 másodperces fórral ért célba. "Én vagyok az első, aki kamionos Eb-futamot nyert Szlovákiában, nagyon örülök. Váratlanul jó volt a rajt, amely után kaptam egy kis lökést hátulról, ez segített jó pozícióba kerülni" - hangsúlyozta Kiss.

"Nem számítottam ekkora különbségre, egész versenyes küzdelemre készültem, de nem volt rá szükség, jól sikerültek a beállítások" - mondta. Kitért rá, tudott volna növelni a különbségen, ha szükséges, de nem akart felesleges rizikót vállalni, inkább kímélte a versenygépet. Megemlítette, nem akar kockáztatni a második futamon, de ha lehetősége adódik, megpróbál élni vele és dobogós helyen célba érni.

rthbtb

A második versenynek Kiss a fordított rajtrács értelmében a nyolcadik pozícióból vágott neki, s remekül kezdett, az első körben két pozíciót lépett előre. Ezután beérte a Lacko, Hahn duót, s bár rendkívül közel került a német versenyzőhöz, megelőzni nem tudta. Hogy mégis előrébb lépett, azt annak köszönhette, hogy riválisaihoz hasonlóan maga mögé utasította Gerd Körbert. Noha a verőfényes napsütésben zajló viadal hátralevő részében is rendkívül kemény támadásokat intézett Hahn ellen, az előzés nem ment, végül ötödikként ért célba. Ráadásul egy tízmásodperces büntetés nyomán - amelyet azért kapott, mert a rajtot követően a megengedettnél hosszabb ideig lépte át a megszabott felső sebességhatárt - a nyolcadik pozícióba sorolták hátra.

"Próbáljuk úgy beállítani a sebességhatárt, hogy minél nagyobb sebességet érjek el, de ne lépjem túl a limitet. Amikor elöl vagyok, és nincs szélárnyék, akkor jó, mert a légellenállás miatt időben visszalassul az autó. Viszont így, hogy többen is előttem voltak, ez nem történt meg" - magyarázta Kiss. Felidézte, féktávon és kanyarbejáratokon gyorsabb volt, mint Hahn, ám ez nem teremtett megfelelő előzési pozíciót számára, mert ellenfele jól védekezett. "Ez az ötödik hely a győzelem mellett jó lett volna. Az időmérő jól sikerült, az első verseny is, itt a másodikon sajnos becsúszott ez a kis hiba" - mondta Kiss, aki a pontversenyben a szombati két viadalt követően maradt negyedik.

Vasárnap két futamot rendeznek a Dunaszerdahelyhez közeli Slovakiaringen, majd augusztus 25. és 27. között a Hungaroringen folytatódik a kontinensbajnoki sorozat.

Fotók: fiaetrc.com