Kampány folyik a dízel ellen – mondja a VW-vezér

2017.07.21. 16:50

Nem húzza be fülét-farkát az évtized legnagyobb autóipari botránya után Matthias Müller. Sőt, a Volkswagen-konszern vezérigazgatója azt mondja: a dízelmotorok kitiltásának és károsanyag-kibocsátásának napirenden tartása a közbeszédben a dízeljárművek ellen indított kampány része.

müller vw

Müller a Neue Züricher Zeitung lapnak adott interjúban beszélt arról, hogyan látja a dízelbotrány utáni időszakot. Mint mondja, méltánytalan eljárás folyik a dízeltechnológiával szemben, és szorgalmazta, hogy tényszerű, kiegyensúlyozott vita induljon a témában. Leszögezte: a legmodernebb dízeltechnológia kifejezetten jól teljesít klímavédelmi szempontból a szén-dioxid-kibocsátás területén, de hiába, szerinte ugyanis: az intenzív kampánynak meg is lett a hatása, a dízelautók piaci részaránya csökken.

Müller szerint a dízelmotorok egységnyi megtett útra vetítve kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint a benzinesek, és így kevesebb szén-dioxidot is bocsátanak ki. A teljes járműflotta átlagában így nagyban hozzá tudnak járulni a klímavédelmi célok teljesítéséhez. Hozzátette: az viszont egyáltalán nem szerencsés fejlemény, hogy a vásárlói preferenciák az egyre nagyobb motorral rendelkező és egyre nehezebb, így nagyobb fogyasztású dízelautók irányába mutatnak.

Visszavásárolt csalós dízel-Volkswagenek egy amerikai gyűjtőplaccon
Visszavásárolt csalós dízel-Volkswagenek egy amerikai gyűjtőplaccon

A dízelek által kibocsátott mérgező nitrogénoxidról valahogy nem esett szó, pedig ott vannak a jelentős élettani hatások. A Nature tudományos szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerint csak a dízelek károsanyag-kibocsátását ellenőrző hatóságok kudarca évi plusz 38 ezer embert öl meg, azon a 70 ezren felül, amit a dízelautók amúgy határértéken belül is megölnének.