A Hungaroringen tesztel Kubica

2017.07.25. 11:02

Robert Kubicát évekkel ezelőtt a Forma-1 egyik legnagyobb ígéretének tartották. Aztán 2011-ben jött egy komoly baleset, ami után egy ideig az is kérdéses volt, sikerül-e megmenteni jobb kezét. A lengyel klasszis nem adta fel, kitartása pedig odáig vezetett, hogy egy hónapja újra Forma-1-es autót tesztelhetett. És ezzel nincs vége.

Bár a Renault-főnök Alan Permané akkor azt mondta, ez csupán egyszeri alkalom volt, végül mégsem így alakult. Kubica éppen a Hungaroringen vezethet újra F1-es Renault-t, méghozzá a hétvégi Magyar Nagydíjat követő jövő heti hivatalos teszten. A pilóta szerint már-már túlzottan optimistán állnak hozzá. Hat év kihagyás után a valenciai teszt nemcsak lehetőség volt számára, de választ kerestek arra a kérdésre is, hogy képes-e elvezetni az autót vagy sem.

A válasz egyértelműen igen lett. Hat év alatt Kubica hatalmas utat járt be: kezdetben az volt a kérdés, hogy tudja-e valaha használni jobb kezét, nemrég pedig már 115 kört teljesített egy 2012-es F1-es versenyautóban. Ez nagyjából egy teljes versenyhétvége adagjának felel meg. Ehhez persze átalakításokra is szükség volt, minden lényegi kezelőszervet áthelyeztek neki a pilótafülke bal oldalára.

Kubica igyekszik reálisan szemlélni a dolgokat, hiszen Lewis Hamilton és Sebastian Vettel ellen versenyezni nem ugyanaz, mint egy tesztet sikerrel teljesíteni. A lengyel versenyző éppen ezért elmondta, nem akar kockáztatni addig, amíg nem érzi teljesen felkészültnek magát néhány versenyre. Hozzátette: már nem 18 éves, hogy minden lehetőség után két kézzel kapjon. Csak akkor vág bele, ha száz százalékig biztos lesz a dolgában. Persze azért bízik benne, hogy meglesz a lehetőség a visszatérésre.

Úgy tűnik, a Renault fontosnak tartja Kubica ügyét, a hungaroringi teszten pedig hamarosan meglátjuk, mennyire lehet közel egy esetleges visszatérés.