Nem tudott aludni, inkább gyorshajtott a nagyi

2017.07.25. 17:06

Az álmatlanság veszélyes kór, sokszor nem is gondolnánk, mennyire. Most éppen egy 79 éves belga néni mutatta meg, milyen rossz ötletek foganhatnak meg az ember agyában, ha nem jön álom a szemére.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

A meg nem nevezett idős asszony Namur városában él, és egyik este hiába forgolódott az ágyában, csak nem tudott elaludni. Úgy döntött, inkább elviszi egy körre Porschéját, de vélhetően nem ez volt élete legbölcsebb döntése. Belefutott ugyanis egy traffipaxba, amely 236 km/h-s sebességgel kapta le a Boxster GTS-t.

Az eset egyébként még tavaly történt, de a néni csak a napokban állt bíróság elé. Ott azt is megkérdezték tőle, nem lehetséges-e, hogy valaki más vezette a Porschét? Ő azonban vállalta a felelősséget tettéért, így most kicsengethet négyezer eurónyi (1,2 millió forintnyi) bírságot, és három hónapra a jogsijának is búcsút inthet. Annyit azért elmondott, hogy nem igazán figyelte, mennyivel megy éppen.

Alapjaiban véve nem feltétlenül rossz ötlet autózással kiszellőztetni a fejünket, de a mellékelt példa mutatja, a sebességkorlátozásokra azért érdemes odafigyelni.