Csak a Jeepre pályáznak a kínaiak?

2017.08.21. 13:05

Nem is csodálkozhat rajta, aki egy kicsit is ismeri a Fiat-Chrysler kínálatát, hogy az összes márka közül épp a Jeepet nézte ki magának a Great Wall Motors.

1

A Jeep messze a legértékesebb, és legjobban működő márka a Fiat-Chryslernél. Az egyetlen, amely tényleg globálisan eladható, Észak-Amerika mellett Európában és a Távol-Keleten is. Emellett egyike annak a néhány márkának, amely Kínában már az 1980-as évek vége felé felbukkant, így ott is valódi piaci súlya felett ismert.

A Great Wall Motors állítólag felvette a kapcsolatot a Fiat-Chryslerrel, és jelezte, hogy érdeklődne a Jeep márka megvásárlása iránt, de mindezt egyelőre csak informálisan tették meg. Ám azt tervezik, hogy hivatalos ajánlatot tesznek. Az FCA vezére, Sergio Marchionne korábban jelezte, hogy nem tartja elképzelhetetlennek a Jeep, vagy bármely más márka külön értékesítését, ha megfelelő ajánlatot kapnának, de kérdéses, hogy a kínaiak ki tudják-e fizetni az árat. A Great Wall ugyanis egyike annak a kevés kínai autógyártónak, amelyek részvénytársaságként működnek, azaz közvetlen állami támogatásra aligha számíthat.

Great Wall Haval H6
Great Wall Haval H6

A kínai gyártó tavaly 1,1 millió autót adott el, és ezekből 933 ezer volt valamiféle terepjáró, SUV vagy pick-up, míg a Jeep termelése 1,41 millió autó volt. Ezért is gondolják többen, hogy a Great Wall túl nagy fába vágta a fejszéjét. Egyes elemzők szerint ráadásul a Jeep kínálat, a kerekedőhálózat és a márkanév groteszk módon többet ér – úgy 33,5 milliárd dollárt – mint a jelenlegi részvény-árfolyam alapján a teljes Fiat-Chrysler a Jeepet is beleértve, amelynek 32 milliárd körül lenne az értéke. Ez magyarázhatja, hogy az FCA vezetése miért nem zárkózik el a Jeep külön eladásától.

Úgy hallani, több kínai autógyári delegáció is járt már a Chrysler központban, Auburn Hillsben, és a Fiat-Chrysler vezetése is tárgyalt mostanság Kínában. Belső információk szerint több kínai autógyár – állami- és magánkézben levők egyaránt – érdeklődött egy lehetséges felvásárlás feltételeiről, de eddig nem született megállapodás egyikkel sem.