1180 lóerős szörnyet fejleszt az Ariel

2017.08.24. 13:54

Az Ariel a kezdetektől az Atom különböző változataiból él. Az évek során ugyan változtattak a részleteken, de a kilógó bordájú, ultrakönnyű kétüléses 2000 óta a cég legfontosabb modellje – igaz, néhány éve bővítették a kínálatot a terepre szánt Nomaddal és az Ace motorkerékpárral. Most viszont egy gyökeresen új típus tervezéséhez fogtak hozzá, amelyet egyelőre Hipercar, illetve P40 néven emlegetnek.

A könnyű kétülésest, amelyet egyelőre karosszéria nélkül mutattak meg – a kész autóról egyelőre csak vázlatok vannak – villanymotorok hajtják, változattól függően kettő vagy négy. Egy villanymotor önmagában is 295 lóerős, azaz a négymotoros kivitel akár 1180 lóerőt is mozgósíthat. A típushoz kétféle Li-ion akkumulátort készítenek, az egyik 42, a másik 56 kWh energiatároló képességű.

A brutális teljesítményt kihasználva a kész autó állítólag 2,4 másodperc alatt érheti el a 96 km/h-t (60 mérföld/óra), 3,8 alatt a 161 km/h-t (100 mf/h) és 7,8 alatt a 241 km/h-t (150 mf/h), azaz nagyjából bármit legyorsulhat, ami manapság előfordul az utakon. A brit tervezők ráadásul azt is megoldották, hogy a majdani tulajdonosokat ne zavarja az autózás örömében a villanypara: mikro-gázturbinás hatótáv-növelő is jár az autóhoz, ami nem sokkal több, mint egy nagyobbacska turbófeltöltő egy kis égéstérrel kiegészítve, a tengelyén egy generátorral. A teljesítménye nem nagy, csupán 47 lóerős, de ennyi pont elég az átlagos tempójú közlekedéshez, illetve ahhoz, hogy ha az elektromos energia elfogyott, az autó elérje a bokszkijáratot a pályán. A mikroturbina nagy előnye egyébként, hogy viszonylag kis helyet foglal, és állandó üzemben – a hatótáv-növelés ilyen – a hatásfoka is egész jó lehet.

Az Ariel tervei szerint az 1,6 tonnás sportkocsi, amelynek a fejlesztését egyébként a brit kormány is támogatta – elsősorban a benne használt korszerű és környezetbarát technológia miatt – 2019-re kerülne gyártásba egy vadiúj üzemben. Olcsó ugyan nem lesz a P40, de Simon Saunders, az Ariel vezére azt mondja, így is jóval olcsóbb lesz, mint a legtöbb szupersportkocsi, amelyet könnyedén túl lehet majd szárnyalni vele. Konkrét árat egyelőre nem mondtak, de a legoptimistább becslésekben is minimum 200 ezer angol fontba – 66 millió forintba – kerül majd a végleges termék, ami rengeteg, de egy Bugatti árához képest tényleg nem vészes. A tervek szerint maximum 300 példányt állítanának elő évente, bár abban valószínűleg az Arielnél is csak reménykednek, hogy ennyit el lehet majd adni egy év alatt.