Átalakul a Kia Sorento

2017.09.06. 06:07

Nagyítóval kell keresni, hogy mi változott a koreaiak nagy terepjáróján, viszont műszakilag is finomítottak a típuson.

Kívül csupa apróság változott: újak a lökhárítók – elöl kisebbre szabták a ködlámpákat és változtattak az alsó légbeömlőn – és teljesen átszabták a fényszórók belső felépítését is. Ezen felül több a krómszínű dekoráció az ajtók alján, mások a felnik és bővítettek a színpalettán is, egy sötétbarna és egy kék árnyalattal. Mindez alig érdeme szót, hisz a változtatásokat tényleg csak akkor venni észre, ha a régi és az új változatot egymás mellett nézzük. Ám akadnak műszaki természetű újdonságok is.

Ilyen az új, nyolcfokozatú automata váltó, amely első körben csak a nagyobbik, 2,2 literes, 200 lóerős dízelmotorhoz kapható. Az új váltó állítólag teljesen házon belüli fejlesztés, és négyféle program szerint működhet. Új még a Drive Wise ADAS nevű eszköz, amely a sofőrt figyeli, és ha úgy érzékeli, hogy a viselkedése fáradtságra vagy szétszórtságra utal, igyekszik figyelmeztetni.

A belső térben új a kormánykerék, állítólag több a minőségi hatást keltő puha anyag, változott a műszerfal, és frissítették a fedélzeti számítógépet is. Az új, 8 hüvelykes érintőképernyővel ellátott rendszer már Apple Carplay és Android Auto kompatibilis, rendelkezik drótnélküli telefontöltési lehetőséggel, és egy új Harman Kardon hifi is rendelhető mellé.

Úgy tűnik, a Kia nem vár a piaci bevezetéssel, még 2017 utolsó negyedévében megjelenik az átdolgozott Sorento az európai szalonokban.