Messzebbre megy, de nem szebb az új Leaf

2017.09.06. 11:41

Hosszas titkolózás, és számos előzetes után végre bemutatták az új Nissan Leafet. Az új formaterv mellett nagyobb akkucsomag, erősebb motor és némi önvezető képesség jellemzi, az ára pedig a Tesla Model 3-é alatt marad.

A formátumon nem sokat változtattak, a Leaf továbbra is tömör hatású ötajtós kompakt modell, ahogy eddig volt, csak a stílusán változtattak látványosan. Az új változaton több az éles, egyenes részlet, amellett, hogy a sziluettje nem lett sarkosabb. Az orr-rész kialakítása valamivel talán emészthetőbb, mint korábban, az autó oldala, különösen a hátsó oldalablakok tájékán viszont zavarosabb formai szempontból. Összességében ugyanaz látszik rajta, mint az elődjén: az akarat megvolt, hogy valami igazán különlegeset rajzoljanak, de a jó ötletek nem jönnek utasításra. Mindenesetre az új Leaf legalább olyan könnyen azonosítható, mint az elődje, és a Nissan szempontjából ez a lényeg.

Az élesebb részletek ellenére a 4,48 méter hosszú és 1,79 méter széles karosszéria egész jó, 0,28-as alaktényezővel rendelkezik, ami nyilván hozzájárul a Leaf hatótávjának növekedéséhez. Ám ebből a szempontból az új, 40 kWh-s akkumulátorcsomag a legfontosabb előrelépés. A Nissan azt mondja, az EPA mérések szerint az autó olyan 240 km-t tehet meg egy töltéssel, az erősen optimista NEDC mérés szerint pedig akár 378 km is megtehető az akkumulátor lemerülése előtt. Mindkét adat szép nagy előrelépés az elődhöz képest, amelynek a legutolsó változata az EPA adatai szerint 172 kilométert mehetett két töltés között. A nagyobb akku ára a hosszabb töltési idő: a Nissan szerint 3kW-os töltővel 16, 6kW-ossal 8 órát vesz igénybe az üres akkumulátort teljesen feltölteni. Gyorstöltéssel mintegy 40 perc alatt tölthető vissza a teljes kapacitás 80%-a.

A nagyobb akku mellett erősebb motort kapott a Leaf, az üresen is 1,535 tonnás karosszériához azonban nem tűnik túl soknak a 147 lóerő sem. A végsebességet ráadásul 144 km/h-ra korlátozzák – így tartható a legkönnyebben kordában a fogyasztás – így valószínűleg a második Leaf sem lesz sportosabb, mint az első volt.

Az átdolgozott elektromos hajtáson túl a Nissan itt mutatja be a ProPilot nevű fél-önvezető rendszert, amely 30 és 100 km/h között használható, és képes a követési távolságot tartva követni a sáv középvonalát. Emellett az autó automatikus parkolásra is képes – ehhez ugyanazokat az érzékelő és beavatkozó rendszereket használja, amelyekre az önvezető funkcióhoz is szükség van.

A típus először Japánban lesz kapható, már az idén októberben elkezdik a forgalmazását, de valószínűleg Európába is megérkezik 2018 első felére. Az ára kedvezmények nélkül 30 ezer dollár – átszámolva olyan 7,7 millió forint – körül indul Észak-Amerikában, azaz úgy 15%-kal olcsóbb lesz, mint a Tesla Model 3-asa, bár nehéz volna megjósolni, hogy mire Magyarországra ér, mennyibe kerül majd.