Ezzel a Swifttel ne viccelj

Suzuki Swift Sport és Hybrid, Frankfurti Autószalon, 2017

2017.09.13. 06:18
Igazából csak egy jó Lego, motor a tesótól, váltó korábbról, kaszni a Dexxion Salgó-rendszer középső polcáról – de úgy néz ki, a kamra eléggé tele volt ahhoz, hogy egy jó hotheccset össze lehessen rittyenteni abból, amit talált a szakácsnő. Talán még egy igen jót is.

Halleluja és hozsanna, drága tanyasi flexszobrászok, külvárosi légszűrőmágusok, falusi dobherélők, nem kell többet kínlódnotok, hogy sportautószerűséget faragjatok a Swiftből. Mert ebből az újból is megjelent a gyári, kiszámoltan tartós, emisszióbarát, mégis gyors és kezes forró változat. Ilyet ti nem tudtok, mert az vagy hamar tönkremegy, vagy kíméletlenül ráz majd, vagy megbukik bármilyen vizsgán, amit meg nem locsoltok jó pár darab húszezressel. Ebbe csak beleülsz, kimész az első piros lámpáig, aztán BMW-vért iszol a következő sarkon. Ennyike.

A recept egyszerű volt. Vedd az új (már ötödik nemzetközi, negyedik magyar gyártástól számozott) generációs Swift-bódét, amely erős, merev és könnyű, tedd bele az előző Swift Sport keményített első MacPhersonjait (bár hogy Monroe van bennük, hát...), vedd kicsit ropogósabbra a villanyszervó paraméterezését, emeld át a turbós, 1,4-es, 140 lóerős és 230 Nm-t tudó motort a Vitara csúcsváltozatából, pakold mögé az előző Sport hatgangos váltóját, ami után egy kicsit könnyebb kapcsolást adó rudazatot húzz a váltóbotig. A sok meglevő alkatrész eredménye a legfrissebb Swift Sport, amit már csak némi optikai és beltéri tuninggal kell mérgessé tenned, hogy el is higgyék: megy.

Mennyi is a hozzáadott, új érték? A kemény keresztstabilizáló hatású, egyedi csatolt lengőkar – lényegében egyetlen vasdarab, lefestve, fülekkel. Talán ragyogja körül a dicsfény ezt a fajta autómorcosítást, de mások is így művelik ezt, és felesleges aggódni – a végeredmény igen meggyőző lesz.

A frankfurti standon sokat könyörögtem valami normális sajtóanyagért, de a vonalkódos sajtóbelépő bemutatása után is csak egy sárga, hatoldalas pamfletet kaptam, amiben ilyen lifestyle meg sporty meg direct szavak voltak szétszórva néhány agyonretusált stúdiófotó kíséretében, de annyit nem tudtam meg belőle, hány lóerős a kicsike.

Végül Ruska Viktória, a Suzuki magyar sajtósa segített ki a pácból és odaadta a saját, négy darab kétoldalasra nyomtatott belső használatú papírját – onnan tudok annyit, amennyit egyáltalán. Például végsebességről (úgy tippelek, 210-220 között lehet) és gyorsulásról szó sem esik benne, miként fogyasztásról és emisszióról sem. Naja, a Swift Sport harmatfriss termék.

Egyébként nincs okom feltételezni, hogy nem lesz jó. Még a testesebb, nehezebb Vitarát is úgy mozgatja ez a blokk, mintha vattacukorból lenne, ráadásul ez a mostani Swift Sport 80 egész kilóval könnyebb az előző szériánál. Menés lesz, nem kell aggódni.

Az úttartástól sem tartok, hiszen a Suzukik a bézbólsapka-Swift óta elismerten ügyes autók, s jól reagálnak a mindenféle további sportosításra. Kissé kagylósabb ülések, alul megnyomott bőrkormány, vadító vörös betétek, alufeltétes pedálok, piros feliratos műszerek, a középső mellett még a két óra között is LCD-kijelző érezteti a bent ülőkkel – érdemes lesz kapaszkodni. Kintről a méhsejtes, erősen háromdimenziós szerkezetű maszk, a rémesen dögös felnik, némi ültetés tesz egyedivé a kocsit. A legformásabb a kocsi hátulról, mert innen látható a konkurensekhez képest is igen ügyesen kivitelezett hátsóajtó-tető-C oszlop-csomagtérajtó széle-találkozás, illetve a két, kerek, durván tölcséresített kipufogó. Ez a kocsi látszik majd a forgalomban.

Tágasnak elég tágas, hiszen ez az új Swift. A sportülések érezhetően jobban fognak, de kicsit túl puhák és szélesek ahhoz, hogy őrületes helyhez passzírozódást el tudjak képzelni. Istenien magamra tudom állítani a rendszert, a kormány jól kihúzható, az ülés mozgatási tartományait is jól kitalálták, nagyok a tükrök, ez nem egy felhasználóellenség jármű. Persze, kemény a műanyagok 99 százaléka, nem is az a csúcsminőség, de ezt megszoktuk a Suzukiktól, láttukra arra illik gondolnunk – valahol itt spórolták meg azokat a jeneket, amikkel tartósabbá és elpusztíthatatlanabbá teszik ezeket az autókat. A váltó az egyetlen, amire most első beülés után nagyon kíváncsi lennék majd vezetéskor, ugyanis nekem kicsit puhának és pontatlannak tűnik, bár ez simán lehet csak a szalon-kóma eredménye.

Nagyon még azért senki se készítse rá a pénzt. Hátulról megtudtam, hogy nehezen jutunk majd mi ehhez a csúcsdíszhez, és bár Európa egyes országaiban már az év vége felé kapható lesz ez a változat, hozzánk leghamarabb jövő év elején érkezik meg.

Volt egy másik Swift-változat is kint a szalonon, a hibrid, azaz idegen szóval (és a nevén hívva): Hybrid. Háromhengeres, ezres, 111 lóerős benzinmotor start-stop automatikával és egy apró villanymotor, ami vinni nem tudja az autót, csak kicsit besegít a gyorsulásba – mifelénk ezt mild hibridnek nevezik, de ettől még jó dolog, mert az így kistafírozott autó pöttyet fürgébb és vagy fél literrel kevesebb löttyöt kér százon.

Nekem a Hybridből elsősorban a belseje tetszett – egyedi szőnyegek, világos, majdnem hófehér betétek, no meg a kedvencem, a Daimler-korszakos járművek Mercedes-csillagjával dekorált kárpitozás. Nyamm!