Még nem elég durva a Kia Stinger hangja

2017.10.02. 13:54

Bár a bemutató már rég megvolt, a Kia mérnökei még igazítanak egy keveset a sorozatgyártásra szánt Stingeren. Elsősorban a hangján, mert azt eredendően a koreai vevők igényeire szabták.

Azt mondják, Koreában a hangos kipufogót a lyukas dobbal, és ezen keresztül az elhanyagolt autókkal azonosítják a vevők, ezért lett a Stinger hangja ennyire visszafogott. Ám más piacokon – elsősorban Észak-Amerikában, de Európában is – többet várnak egy sportos típustól, ezért az exportpiacokra valamelyest átalakították a 3,3 literes turbós V6-os kipufogórendszerét. Az amerikai bemutatójárművek még kísérleti dobokkal futottak, amelyeket durván egy hét alatt dolgoztak ki a koreai fejlesztőközpontban, de az amerikai részleg egyelőre nem elégedett. „Ez nagyjából 38%-a annak, amit várnánk – mondta az új, hangosabb kipufogórendszerről az amerikai kommunikációs igazgató. Így valószínű, hogy később bemutatnak egy következő változatot, amely jobban megfelel a nyugati igényeknek.

Korábban olyan pletykákat is hallhattunk, hogy esetleg a Stingerből is készülhet V8-as szívómotoros változat – a Hyundai cégcsoportnak van egy 5 literes nyolchengerese, amelyet jelenleg a Genesis modellekben használnak – amely talán még jobban megfelelne az amerikaiak ízlésének, de egyelőre bizonytalan, hogy megteszik-e ezt a lépést, vagy a 370 lóerős biturbó hathengeres marad a csúcskivitel motorja.