Meggyőző hatótávot ígér a Hyundai SUV-ja

2017.10.14. 14:07

Egészen friss még a Hyundai legújabb crossovere: a nagyközönség először Frankfurtban láthatta a Konát. Mi is megnéztük, megtapogattuk, és bár nem varázsolt el, de egész jópofa lett, és minden bizonnyal műszakilag is rendben lesz. A hagyományos hajtásláncok mellett ráadásul tavaszra érkezik a teljesen elektromos Kona is.

A modellről annyit tudni, hogy nem az Ioniq-kal közös hajtásláncot építenek be. Annál jóval nagyobb akkucsomagot is kap, és az ígéretek szerint sokkal komolyabb hatótávval számolhatunk. Az Ioniq-nál 250-280 kilométert ígértek, itt viszont 390 kilométer a mondás - ez vélhetően valós felhasználás mellett jelentősen kevesebb lesz, de a két autó közötti különbség akkor is érzékelhető.

A dél-koreaiak 2018 tavaszán, a Genfi Autószalonon mutatják meg először a villanyos Konát. Ezzel egy lépéssel közelebb kerülnek kitűzött céljukhoz: 2020-ra ugyanis 15 alternatív hajtású modellt akarnak forgalmazni - ebben az elektromos, hibrid, plug-in hibrid és tüzelőanyag-cellás változatok is benne vannak. A tizenötből tíz modellt kapna meg Európa.

A Kona egyébként jelenleg háromféle motorral szerepel a hazai árlistán. Benzinesből az egyliteres és egyhatos T-GDI turbómotorok, dízelből pedig az 1.6 CRDI választható. Motortípustól függően két- vagy négykerékhajtással is rendelhető.