Eltűnik a Citroën C4

2017.10.28. 07:24

Úgy tűnik, az Opel felvásárlásának kapcsán nekiálltak optimalizálni a PSA kínálatot is. Az első áldozat a Citroën C4, amely most lényegében utód nélkül kerül le a palettáról, és a következő három-négy évben nem is lesz a hagyományos értelemben vett kompakt autó a márka kínálatában.

Kicsit meglepő volt, ahogy karaktert váltott a Cactus, és most az is kiderült, miért változtatták meg a típus jellegét. Ezen túl szélesebb rétegnek szól a szabadidő-autó, hiszen ebben a méretben csak ezt és a Picassót kínálja a márka. A C4, amely egyike volt a legkevésbé karakteres Citroëneknek, eltűnik. „A jelenlegi C4 hét éves modell, és döntenünk kellett. Leállítjuk a gyártását, és a Cactus veszi át a helyét.” - nyilatkozta Xavier Peugeot, a PSA terméktervezési vezetője az Autocarnak.

Nehéz megítélni, hogy ez volt-e a megfelelő döntés, hisz a Citroën kínálatot már előzőleg is megnyirbálták azzal, hogy külön márkába szervezték a DS modelleket. Ugyanakkor a Cactus sikeres lehet az új szerepkörben is, hisz Európában is az efféle, magasabb modelleket keresik mostanság, míg az egyterűek és a hagyományos kompakt személyautók lassan háttérbe szorulnak.