Megvalósul a Tesla kombi

2017.10.30. 15:32

A RemetzCar alapvetően egyedi igények kiszolgálásából él. Limuzinokat és pompakocsikat készítenek, van például nyújtott Fiat 500-asuk, a Tesla Model S-ből pedig készítettek már temetési kivitelt. Ám most valami mást terveznek bemutatni: valaki rendelt tőlük egy kombi Tesla Model S-t, és ha már megtervezték, építenek belőle egy kisebb sorozatot.

tesla model s combi pv

A Tesla nem készít kombit, több okból sem. Egyrészt ez a karosszériaforma jóformán csak Európában divat, másrészt aki több belső teret keres, annak a Model X-et kínálják, nem rontanák az üzletet egy nagyobb csomagterű Model S-szel. Ám a RemetzCar az eddig közzétett előzetes alapján kifejezetten sportos vonalú kombit tervezett helyettük is. A tető ugyan vízszintes, de az ablakvonal egész kupészerű, a tető pedig nagy spoilerben végződik. Állítólag igazítanak egy keveset az autó orrán is, ami talán a Teslák legkevésbé sikerült részlete.

Azt ígérik, a kombi Teslát a következő, 2018-as Genfi Autószalonon kiállítják, ami március első hetében nyit.