Nagyon jó negyedéven van túl a Ferrari

2017.11.03. 16:34

Miközben a Forma-1-ben épp nem kedvük szerint alakulnak a dolgok és lelépéssel fenyegetőznek, a Ferrari kiugróan jó negyedéves üzleti eredményeket jelentett.

AZ17 r130 015

A Ferrari nettó nyeresége a harmadik negyedévben 24 százalékkal 141 millió euróra, a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés nélkül számított eredménye (EBITDA) 31,8 százalékkal 266 millió euróra emelkedett. Ezek nagyon jó számok, ráadásul mindeközben az árbevételük 836 millió euró volt, ami 6,7 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit. Sőt, eközben a vállalat adósságállománya 636 millió euróról 485 millió euróra csökkent.

A Ferrari megemelte az idei eredményvárakozását is, eszerint az EBITDA az idén el fogja érni az 1 milliárd eurót a korábban tervezett 950 millió euróval szemben. A befektetők azonban még ezt is kevesellték, így a vállalat részvénye másfél nap alatt 3,5 százalékkal esett a milánói tőzsdén. Sergio Marchionne, a Ferrari elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy az eredmény megfelel a várakozásoknak, és bejelentette, hogy a cég jövőre új modellekkel jelentkezik.