Fotókon az új kínai pártlimó

2017.11.08. 14:56

Kínában egész autómárka foglalkozik a párt autóellátásának biztosításával. A FAW Hongqi készítette a 2008-as pekingi olimpia Rolls-Royce-méretű luxusautóit, de kisebb autókat is fejlesztenek, amelyekkel kiválthatók lennének a párt középvezetőinek nagyrészt Audi márkájú szolgálati autói.

A legújabb ezek közül az L3 lesz: a vaskos, nagy hátsó lábterű modell méreteiben állítólag az Audi A4-essel, a BMW 3-as sorozatával és a Mercedes C osztályával lesz egy árban és méretben. Ezeknél azonban még vaskosabb jelenség, különösen feketében. Nem csodálkoznánk rajta, ha néhány éven belül a hatalom egyik jelképévé nőne a típus. Azt pontosan nem tudjuk, hogy milyen műszaki alapokat használtak – a Hongqi korábban jellemzően Lexus-alapokra építette saját autóit, mivel a FAW a Toyota egyik helyi gyártási partnere. Egyesek viszont tudni vélik, hogy az L3 csúcsváltozatába 4 literes, turbós V8-as kerül 375 lóerővel, ami arra utal, hogy ezúttal más szállítja a műszaki tartalmat.

Az álcázatlan fotók arra utalnak, hogy hamarosan leleplezhetik az új FAW típust, amely ismét közelebb hozza a kínai pártvezetésnek óhajának megvalósulását, amelyben azt fogalmazták meg, hogy aki csak teheti, helyi tervezésű és gyártású típusokban reprezentáljon, és ne külföldi luxusautókban.