Lehullt a lepel a Glickenhaus új sportkocsijáról

2017.11.19. 09:31

Éppen egy hete kezdett szivárogtatni készülő sportkocsijáról a Scuderia Cameron Glickenhaus. Az amerikai manufaktúra akkor még csak néhány részletfotót dobott ki saját Facebook-oldalára, most azonban már teljes egészében megmutatták az SCG 004-et.

Igaz, egyelőre nem valódi fotókról, csak renderelt képekről van szó. Annyit viszont már ezek alapján is el lehet mondani, hogy egyre nehezebb újat mutatni ebben a műfajban, így az orr némileg Ferrari-beütésű. Hátul jókora diffúzort láthatunk, a hátsó lámpák pedig a szárny vonalát követik. A 004S feliratból arra következtethetünk, hogy többféle kivitel is készül majd, ez az utcai, azaz Street változat lehet. A rendelkezésre álló információk szerint a pályagépet C-vel jelölik majd.

Az első leplezetlen képek mellé némi információt is csöpögtettek. Kiderült, hogy ötliteres ikerturbós hajtja az SCG 004-et, középmotoros elrendezésben. 650 lóerejéhez 718 newtonméteres csúcsnyomaték társul, a száraz tömeg 1180 kilogramm körül alakul. A megrendelők hatos kézi váltó, és kormány mögül, fülekről vezérelhető automata közül választhatnak. A hajtás minden esetben a hátsó kerekekre jut.

A háromüléses sportautóra már rendeléseket is felvesznek, méghozzá 400 ezer dolláros (105 millió forintos) áron. Elsőre egy huszonöt darabos szériát készítenek (The Founders Edition), amelynek minden példánya gazdára talált már, de az előrendelők csak 2018-ban vagy 2019-ben vehetik át. Később, 2021-ig további 250-et gyártanak.