Igazi óriást mutatott be a Subaru

2017.11.29. 12:46

A Subaru a rossz emlékű Tribeca óta nem kínált autót az amerikai anyukáknak – az Ascent révén most ezt a hiányt pótolják. Az új modell igazi japán sablon-autó lett, néhány jellegzetesen Subarus megoldással és óriási belső térrel.

Ránézésre nincs semmi különös az Ascentben. A formája alapján lehetne szinte bármi – fazonra és méretre talán a Honda Pilothoz áll a legközelebb, de simán elmenne Toyotának vagy Fordnak is – viszont láthatóan nem is a külsejével igyekeznek eladni. A hatszögletű króm-hűtőrács ugyan emlékeztet arra, amit a Legacy visel, de manapság nagyon sok gyártó használ hasonlót, így még ettől sem lesz karakteres a típus.

Egyértelmű, hogy az Ascentet a helykínálattal igyekeznek vonzóvá tenni. Az utastérben nyolc felnőtt is elfér – bár ilyenkor nem marad sok a csomagtérből – szükség esetén pedig furgonokra jellemzően óriási csomagtartó alakítható ki az ülések lehajtásával. Különös módon méret-adatokat egyelőre nem közöltek a típusról, bár ránézésre nagyjából akkora, mint a tavasszal bemutatott tanulmány, azaz bő öt méter hosszú, és közel két méter széles lehet.

A hajtás a Subarutól megszokott megoldásokat tartalmazza: összkerék-hajtást és négyhengeres, turbós bokszermotort. Ez utóbbi 2,4 literes, 260 lóerő csúcsteljesítménnyel és 375 Nm csúcsnyomatékkal, amit 2000-es és 4800-as pecenkénti fordulatszám között ad le. Nem tudni, hogy ez mire lesz elég egy ekkora karosszériában, de teljesítményben nagyjából azt tudja az Ascent, amit a konkurencia hasonló méretű hathengeres modelljei. Az egyetlen választható váltó fokozatmentes automata, de aki nem kedveli a CVT miatt kialakuló monoton motorhangot, az használhatja 8 fokozatot emuláló üzemmódban is.

Bár az Ascent négy felszerelséggel lesz kapható, igazán fapados változat nem készül. Az alapkivitelben is benne lesz a Subaru Eyesight rendszere, amely tartalmazza az automata vészféket, az automata sávtartó rendszert, a háromzónás automata klímát, a visszagurulás-gátlást és az érintőképernyős, Apple Carplay és Android Auto kompatibilis infotainment rendszert, hogy csak a fontosabbakat említsük.

Az Ascent forgalmazását a Subaru 2018 nyarának elején tervezi elkezdeni Észak-Amerikában, a típus ára pedig valamivel 30 ezer dollár felett indul. Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e európai változat, de mérget senki ne vegyen rá: a típust egyértelműen az amerikai igények kielégítésére tervezték.