A Mercedesből nem adnak Kínának

2017.12.01. 12:55

A Reuters számolt be róla, hogy a Geely, amelyet a Volvo tulajdonosaként is ismerünk, a Mercedes anyacégének 5%-ára tett ajánlatot. A Daimler vezetése azonban elutasította az ajánlatot.

00-Mercedes-Benz-Innovation-E-Mobility-Showcar-Generation-EQ-Par

A Daimler AG 5%-a piaci áron jelenleg nagyjából 3,8 milliárd eurót ér, de úgy tudjuk, a Geely jelentős kedvezménnyel szeretett volna hozzájutni a részvénycsomaghoz. Elemzők szerint a cég elsősorban a Mercedes villanyautó-technológiájához szeretett volna hozzáférni, bár ekkora tulajdonrésszel beleláthattak volna a vállalat minden lényeges fejlesztésébe. A Geely ugyanis a harmadik legnagyobb részvényese lehetett volna a cégnek a Kuwait Investment Authority és a Blackrock nevű befektetési alap után.

A Mercedes részéről csak annyit nyilatkoztak, hogy szívesen látnak minden befektetőt, amely hosszú távra mutat érdeklődést a cég részvényei iránt. Állítólag a tárgyalások lezárásakor is úgy búcsúztak a Geely delegációjától, hogy bármikor vásárolhatnak a piacon forgó részvényekből, piaci áron – azaz nyilván kevesellték a Geely ajánlatát.