Ne várd tovább, itt van a vadiúj G Merci!

2018.01.16. 10:37

A karakter maradt, a forma se sokat változott, a belsőről viszont ordít, hogy vége egy nagy korszaknak – közel három évtized után megjött a teljesen új G osztály. Íme, ő itt már az új generáció.

1990 volt az éve, hogy a Mercedes megejtette a G osztályon az első nagy frissítést, amit azóta sem neveznek generációváltásnak, így hivatalosan ez lett 1979 óta az első olyan az autón. Bár sok kisebb frissítést és rengeteg változatot megélt, a terepjáró alapjai huszonnyolc évig nem változtak, ami még ebben a lassú mozgású igazi terepjárós műfajban sem kis teljesítmény. A kockás-sarkos forma maradt, a kívülre szerelt ajtózsanérok, az ablakformák, a síkban emelkedő motorháztető, minden, amitől a G-nek karaktere van és amivel már rég mélyen beleégett a kollektív tudatba. Viszont egy fél mérettel feljebb tolták: 53 milliméterrel hosszabb és 121 milliméterrel szélesebb lett. Az utastér ezen felül rengeteg helyet talált magának: a sokat kritizált hátsó lábtér 150 milliméterrel nőtt, miközben elöl is lett plusz 38 milli.

A generációváltás talán leghasznosabb hozadéka, hogy hiába lett nagyobb a G, az alumíniumnak és a nagy szilárdságú acélnak hála 170 kilogrammal könnyebben kerül ki a grazi gyártósorról, mint elődje. Az alaposan felzárkóztatott felépítésnek, pontosabban a lényegesen szilárdabb acél A- és B-oszlopoknak hála a torziós merevsége bő ötven százalékot javult.

Teljesen megújult a beltér, miközben jól láthatóan a dizájnerek fő feladata az volt, hogy bármely random korábbi G Merci-tulaj egyből kiismerje magát odabent. Oké, lett két 12,3 colos kijelző, így már az óracsoport is full digitális (bár ez valószínű feláras extra lesz); jöttek a kortárs Mercedes-gombok, -szellőzőrostélyok, -érintőpad, stb., de ugyanúgy az ajtók tetejére kerültek az ablakemelők, ott a masszív kapaszkodó az első utas előtt, a középkonzolon pedig ugyanúgy szemet böknek a diffizárak gombjai.

Hiába a nagy puritántanalítás odabent, az elöl független, hátul merevtengelyes új G a Mercedes szerint épp annyira terepjáró, mint elődje volt. A tengelyek közti hasmagassága amúgy 24,1 centiméterre nőtt, és minden vadász örömére a gázlómélység kerek tíz centivel került feljebb: már 70 centis a gyár által megadott maximális határ. A maximális oldaldőlés szöge hat fokkal javult, már 35 fokos, míg az első terepszög 30, a hátsó 31 fokos az új generáción.

A Mercedes nem bonyolítja a piaci bevezetést: kezdetben a G500-zal nyit egyedül, azaz a 422 lóerős, négyliteres V8-cal szerelt változattal. Ezt követi majd a sorhatos dízelesük, majd szépen sorban jön minden, várhatóan rövid időn belül az arab piacok kedvence, a V12-es is.