Retinagyilkos kis szedán a Hondától

2018.02.07. 14:35

Indiában most mutatják be az autógyárak a helyi piacra szánt újdonságokat. Köztük van ez a kis négyajtós valami is, amelyet a Honda állított ki. Az Amaze név szó szerint azt jelenti, meghökkent – ennél pontosabban kevés szó írja körül az érzést, amit az első képek alapján meglepi az embert.

Az elképzelés valószínűleg az volt, hogy az eleve megosztó külsejű Honda Civic stíluselemeit alkalmazzák a Honda legkisebb négyajtósán, csak arra nem számított senki, hogy az apró kerekek, illetve a rövid, keskeny és magas karosszéria egészen karikatúra-szerűvé teszi a végeredményt, még egy olyan mezőnyben is, mint a furcsa mini-szedánoktól hemzsegő indiai.

A műszaki részleteket egyelőre nem sikerült kideríteni, csak annyit tudunk, hogy a fejlesztés nem is Japánban zajlott, hanem Thaiföldön, a Honda bangkoki központjában. Az előző generáció, amely egész másképp, de hasonlóan furcsa volt, kétféle motorral volt kapható, egy 1,2 literes benzines és egy 1,5 literes dízel négyhengeressel, és valószínű, hogy a második generációba is ezeknek a motoroknak a továbbfejlesztett változatait építik majd.

Valószínű, hogy az első generációs Amaze-hez hasonlóan ez az új is csak Indiában és egyes dél-kelet-ázsiai piacokon lesz kapható, Európába pedig egész biztosan nem hozzák el, már csak azért sem, mert a fejlesztés nem az itteni biztonsági előírások figyelembe vételével zajlott.