Ilyen a legújabb Suzuki szedán

2018.08.21. 10:58

Míg Európában a kisautókon kívül elsősorban a Vitara révén tarol a Suzuki, vannak piacok, ahol még mindig kínálnak hagyományos négyajtós modelleket. Ilyen India, ahol a Honda Civic méretű Ciaz a kínálat csúcsa.

A négy éve bemutatott Ciaz most alapos frissítésen esik át. A fomán látszik, hogy a karosszéria alapjaiban nem változott, csak az orr-részt szabták át szélesebb hűtőráccsal, LED-es lámpákkal és új lökhárítóval. Az összhatás így változik annyit, hogy új modellként kínálhassák a Ciazt.

A 4,45 méteres szedán motorválasztékán is igazítottak: a benzines változatot egy új, 1,5 literes, 105 lóerős négyhengeres szívómotorral gyártják majd, amely amellett, hogy 11 lóerővel erősebb 1,4 literes elődjénél, egész jól is fogyaszt: a gyári adat szerint 4,6 litert száz kilométeren, vegyes ciklusban. A dízelváltozat egyelőre a Fiattól örökölt 1,3 literes motorral készül tovább, bár egy kicsivel később állítólag ezt is leváltják egy, a Marutinál házon belül fejlesztett 1,5 literes turbódízellel.

A Ciaz azon felül, hogy korszerű benyomást keltő, bár konzervatív fazonú kompakt modell, a méretéhez képest nem is kirívóan drága: 819 ezer rupiát kérnek érte, ami az aktuális árfolyamon átszámítva kevesebb, mint 3,3 millió forint lenne.

Magyarországon talán kapós lenne egy efféle Suzuki, ám Európa nyugati felén egyre kevésbé eladhatók az ilyen kisebb szedánok, így valószínűtlen, hogy a Ciaz felbukkanna errefelé.