2018.09.26. 13:31

Már korábban is hallhattunk Dieter Zetsche távozásáról, de úgy néz ki, egyelőre marad a Daimlernél, csak a feladatai változnak. A vezérigazgatói posztról a felügyelőbizottság elnöki székébe ül át, a Mercedes napi ügyeinek irányítását pedig Ola Kallenius veheti át, aki néhány éve már az igazgatótanács tagja, és az első nem német vezérigazgató lesz a vállaltnál.

Ola Kallenius
Ola Kallenius

Dieter Zetsche 12 éve vette át a Mercedes anyavállalatának irányítását. A Daimler AG. az ő irányítása alatt újra növekedési pályára állt, miután sikerült kihátrálni a korábban felvásárolt Chryslerből és Mitsubishiből, és olyan módon bővíteni a Mercedes kínálatot, amivel a márka ismét a prémium-gyártók legnagyobbjává válhatott. Zetsche a Daimlernél a 2021-ben nyugalomba vonuló Manfred Bischoff utódja lesz a felügyelőbizottság élén, de úgy tűnik, a cégvezetés átadását már az idén elkezdi.

Utódja az igazgatótanács, illetve a Mercedes-Benz Cars részleg élén Ola Kallenius lesz. A 49 éves svéd menedzser 1995 óta dolgozik a Mercedesnél, és fokozatosan jutott egyre feljebb a céges ranglétrán. Vezette az AMG-t 2010 és 2013 között, később volt marketing- és sales-igazgató, majd 2016 végétől a cég kutatás-fejlesztési tevékenységét irányította. A tervek szerint a Daimler AG. 2019-es éves tulajdonosi közgyűlésén váltja le hivatalosan Dieter Zetschét.