Csak megszületett az új Toyota Supra

2019.01.14. 17:45

Már tavaly tavasszal láttunk egy versenyváltozatot, aztán ősszel vezethettük is vaskos álcázás alatt, de a szériaváltozat csak nem akart megérkezni. Most viszont megtekinthető a végleges termék: a Detroit Motor Show-n leleplezte a Toyota.

Az A90 jelzésű újdonság úgy született, ahogy előtte a Toyota GT86 és a Fiat 124 Spider is: takarékossági megfontolásból a Toyota nem fejlesztett saját sportkocsi-alapokat, helyette a BMW-től vették át a Z4-es kapcsán már fejlesztés alatt álló autót, és tervezték át saját szájuk íze szerint. Így a gyártás ugyanott folyhat, nagyrészt ugyanazokból az alkatrészekből, viszont a formaterv kívül-belül eltérő lehet.

A Toyota kívülről nem is emlékeztet a BMW-re: a japánok jóval gömbölydedebb, lágyabb formatervet készítettek a saját változatukhoz, amely minden szögből elég jellegzetes, bár az az érzésünk a képek láttán, hogy az orr-rész kialakítása finoman fogalmazva is megosztóra sikeredett. Egyelőre a GR Supra nevű csúcskivitelt mutatta be a Toyota, amelybe 3 literes, turbós sorhatos motor kerül. Alighanem szerencsés véletlen, hogy a korábbi Suprákba is soros hathengereseket építettek, és a BMW sportmotorja is ilyen kialakítású, mindenesetre az A90 valamivel nagyobb teljesítménnyel kezd, mint az elődje 1993-ban: kerek 340 lovas.

Ez utóbbi adat csalódást okozhat, főleg Észak-Amerikában, ahol ugyanez a motor a BMW Z4-esben 387 lóerővel is elérhető, ám úgy tűnik, a Toyota egyetlen globális változat bemutatásában gondolkodott. Az az érzésünk, a majdani tulajdonosoknak így sem lesz hiányérzetük az autó dinamikája kapcsán, amely 4,1 másodperc alatt gyorsulhat 96 km/h-ra, a végsebességét pedig elektronika korlátozza 250 km/h-ra. Lesznek négyhengeres változatok is – egyelőre csak a japán forgalmazás biztos – 197 vagy 258 lóerős kétliteres, négyhengeres turbómotorral.

A legnagyobb eltérést a tavalyi tesztautóhoz képest a végleges műszerfal jelenti: ez még kevésbé emlékeztet a Z4 megoldására, bár néhány részlet stílusa, például a gombsorok kivitelezése ismerős lehet a BMW modelljeiből. Az a vád viszont biztosan nem érheti a Toyotát, hogy átcímkézett egy BMW-t, annál sokkal alaposabban jártak el a japánok.

Az új Supra gyártása az ausztriai Grazban, a Magna-Steyr üzemében folyik majd, a piaci bevezetése pedig az idén nyáron indul majd. Addig nyilván Európában is megmutatják majd – biztosan találkozhatunk vele Genfben is – ott talán az is kiderül, hogy Európába milyen változatokat hoznak, milyen áron.