A BMW elhagyja az sportkocsi-világbajnokságot

2019.05.24. 09:49

A BMW-k nem voltak igazán sikeresek a World Endurance Championship versenyein, alighanem ennek tudható be a döntés.

A BMW eléggé meglepett mindenkit azzal, hogy az M8-ast küldte versenybe, amely a mezőny legnagyobb autója. Sokak szerint nem is való versenypályára a méretei és tömege miatt, de a GTE kategóriában a BoP rendszer révén, amellyel igyekeznek kiegyenlíteni az autók közti köridő-különbségeket, lehetett volna esélye a gyári autókat futtató MTEK csapatnak. A legjobb eredményük azonban egy második helyezés az idei Sebring-i 1000 mérföldes futamon, a márkák versenyében pedig biztos utolsók a 2018-19-es dupla szezonban.

A hivatalos indoklásban persze nem szerepelnek az eredmények, csak annyi, hogy a WEC-ben való részvétel nem egyezik a cég motorsport-tevékenységének irányvonalával. Ugyanakkor nem látszik, hogy a döntéssel sokat nyerne a BMW. Az IMSA sorozatban tovább futnak a GTE kategóriás M8-asok, azaz ezek fejlesztése nem áll le. Valószínűbb,  hogy mérlegelték, hogy mekkora hasznot hoz az utolsó hely, és ennek fényében hoztak döntést.

Az eredményesség szempontjából persze jobb, ha hatékonyabban koncentrálják az erőforrásokat, de a BMW sporttevékenysége ehhez képest még mindig elég sok szálon fut. Az amerikai sportkocsiversenyek mellett gyári csapatot indítanak a DTM-ben, valamint a Formula E-ben, sőt, állítólag már elkezdődött egy új GT3-as versenygép fejlesztése is, amelyet privát csapatoknak kínálnak majd.

Az MTEK csapatnak viszont az idei Le Mans lehet az utolsó lehetősége a bizonyításra, mielőtt elveszítik a gyári támogatást, így kérdéses, hogy egyáltalán megmaradhat-e az alakulat.