Megvolt az Aston Martin Valkyrie első nyilvános gurulása

2019.07.14. 13:14

Csak bemutatózott ugyan, de legalább megmutatta magát mozgásban az Aston évek óta fejlesztett csúcssportautója, a Valkyrie. A F1-es hétvégén, Silverstone-ban ért először nyilvánosan versenypályát az 1160 lóerős szörnyeteg. 

A hazai terepen először pályára engedett Valkyrie az Aston és a Red Bull Racing közös projektje. Évek óta dolgoznak együtt a hibriden, amivel az Aston beszállna végre a csúcssportautós ligába, oda, ahol most leginkább a Ferrari, a McLaren vagy a Koenigsegg játszik. A formatervet ehhez a Red Bull zsenije, Adrian Newey rajzolta, de erőből sem áll rosszuk a Valkyrie: a Cosworth 6,5 literes, V12-es szívómotorja és egy, a Rimac segítségével fejlesztett villanymotor kerül bele. A Silverstone-i gurulásról kiadtak egy videót, ahol akár már élvezhetnénk, de a kretén vágás miatt sok nem jön át a hangjából.  

A gurulás után Newey elmondta, hogy öt éve annak, hogy az autó első vázlatait felskiccelte, neki aztán tényleg nagy esemény volt mozgásban látni az Astont. A fejlesztés érdemi részén már túl vannak, de most jön a neheze: meg kell mutatni a világnak, hogy a Valkyrie tényleg a csúcsligába való. Ha minden jól megy, ezt belátható időn belül Le Mans-ban is megteheti, de előtte még valószínű meghajtják a Nordschleifén, aminél úgy se nagyon van jobb mérce.