Carlos Sainz nyerte az első szaúdi Dakar-ralit

2020.01.17. 08:58

Tíz évvel első Dakar-győzelme után újra, immár harmadszor is Carlos Sainz nyerte a bolygó legnevesebb tereprali-versenyét. 2015 után nyert újra a Mini, aminek ez az első sikere hátsókerekes autóval.

Sainz 57 évesen lett háromszoros Dakar-győztes
Sainz 57 évesen lett háromszoros Dakar-győztes

Politikailag talán nem volt a legjobb ötlet Szaúd-Arábiába vinni a Dakar-ralit, de a rendezőknek legyen mondva, hogy egy versenyzőt sem daraboltak fel a két hét alatt, ellenben nagyon jó útvonalat raktak össze a 2,1 millió négyzetkilométeres országban. Messze nem voltak annyira változatosak a viszonyok, mint amiket az elmúlt tíz év dél-amerikai Dakarjain láthattunk, de annyiban tényleg sikerült visszatalálni a verseny eredeti, afrikai hangulatához, hogy rég nem látott mennyiségben került végtelen dűnesor és finom homokos szakasz a versenybe.

A tavaly győztes el-Attija szoros meccsben lett második
A tavaly győztes el-Attija szoros meccsben lett második

A január 5-én indult és ma (17-én) célba ért mezőnyből idén is három versenyző emelkedett ki tempóban és megbízhatóságban. Az első napoktól kezdve a címvédő Nászer el-Attija, Carlos Sainz és Stéphane Peterhansel hármas meccséről szólt az élmezőny. A katari el-Attija egy összkerekes Toyota Hilux-szal ment, míg a Sainz és Peterhansel egy-egy Minivel, konkrétan hátsókerék-hajtású buggy-kkal. A Mini korábban már nyert négyszer a Dakaron, de azokat még mind a teljesen más felépítésű, a Countrymanre hajazó, összkerekes autójukkal szerezték. A buggy-juknak ez volt a harmadik Dakarja, és most összejött vele a győzelem.

Az autóval hétszer (motoron még hatszor) győztes Peterhanselnek most a dobogó alja és négy szakaszgyőzelem jutott
Az autóval hétszer (motoron még hatszor) győztes Peterhanselnek most a dobogó alja és négy szakaszgyőzelem jutott

A hármas élmeccs annyira szorosra sikerült, hogy közel ötezer sivatagi vesenykilométer és 43 óra versenyidő után tíz percen belül végzett a trió. Egyik versenyző sem hibázott nagyot a tizenkét szakasz alatt, Peterhanselnek és el-Attijának volt egy-egy komolyabb navigációs problémája, ami elég volt ahhoz, hogy Sainz kicsit ellépjen tőlük. Ezt az előnyt tudta úgy beosztani a spanyol, hogy a katari Toyotással szemben hat, a francia csapattárssal szemben kilenc perc előnye maradt a célig. 

ikhb

A 2020-as Dakar-rali autós mezőnyének első öt helyezettje:

Helyezés versenyző márka idő/lemaradás
1. Carlos Sainz Mini 42:59:17
2. Nászer el-Attija Toyota +00:06:21
3. Stéphane Peterhansel Mini +00:09:59
4. Jázid el-Radzsi Toyota +00:49:10
5. Giniel de Villiers Toyota +01:07:09

A 2020-as Dakar-rali teljes végeredményét itt böngészheted, a motoros beszámolóért pedig a Totalbike-ig kell menned.