Az év végén búcsúzik az Alfa Romeo Giulietta

2020.04.02. 10:27

Már korábban sejthető volt, hogy rövidesen elbúcsúzik az Alfa Romeo Giulietta, ám a pletyka csak most nyert megerősítést. A márka markering-igazgatója, Fabio Migliavacca beszélt cége terveiről.

„A Giulietta várhatóan az év végén fejezheti be a pályafutását. Az aktuális divat a C szegmensben az SUV, így nálunk a Tonale típus váltja a Giuliettát.” - nyilatkozta, majd hozzátette, hogy magasabb építése ellenére a Tonale hasonló dinamikát kínál majd, mint az elődje.

A Giulietta nem fiatal, 2010 óta van piacon, és ez az utóbbi évek eladásain meg is látszott: bár 2011-ben, a típus legjobb évében még 78 ezer fogyott egy év alatt, és innentől 2016-ig még stabilan 40 ezer felett maradtak az eladásai, azóta látványosan megindult a lejtőn, tavaly már a 16 ezret sem érte el az eladott példányok száma. Így a leváltása viszonylag sürgős feladat az Alfa Romeo számára.

Korábban úgy is tűnt, hogy ezt a lépést még az idén tavasszal megteszik, de erre végül nem került sor, sőt, egyes feltételezések szerint a koronavírus-járvány további haladékot is adhat a Giuliettának.