Ez lehet a Nissan következő aduja

2020.06.15. 16:56

A Nissan gyenge éveken van túl, volt egy komplett vezetőváltása, és a járványhelyzet csak tovább rontott a cég anyagi helyzetén, de ahogy ígérték, elkezdték megújítani a paletta legfontosabb modelljeit.

A folyamat igazából már a Juke-kal megkeződött tavaly, de a két számmal nagyobb Rogue/X-Trail sokkal lényegesebb modell. Ez ugyanis minden nagyobb piacon eladhatónak ígérkezik, és a jellegéből adódóan sokkal szélesebb réteget céloz.

Az új Rogue egyébként érdekes változáson ment át: szemből szokatlanabbul fest, mint eddig – innen nézve van benne valami a Juke furcsa stílusából – ugyanakkor profilból valahogy masszívabb, célszerűbb autó benyomását kelti. Talán a kevésbé döntött övvonal, vagy az oldalablak-sor nagyobb harmadik tagja miatt, de a jelenség valahogy kombiszerűbb. Ettől úgy is tűnik, mintha nagyobb lenne, pedig egész kicsivel még kisebb is az új modell, mint a kifutó X-Trail: a hossza 4,3 centivel kevesebb, a teteje 5,3 centivel alacsonyabb, a tengelytávja pedig 2,5 milliméterrel rövidebb.

A méretbeli hasonlóság nyilván nem véletlen: a műszaki alapot ugyanannak a CMF C/D platformnak a frissített változata adja, amit eddig is alkalmaztak, és ez a méret egyébként is nagyszerűen bevált. Észak-Amerikában a Rogue volt a Nissan egyik húzómodellje mostanság, a legjobb évében, 2018-ban 412 ezer példányt adtak el belőle. Nem csoda, hogy keveset változtattak a recepten. Érdekes, hogy a csomagtartó kisebb lett a modellváltás kapcsán, 645 helyett 600 literes, viszont lehajtott ülésekkel az új modell kínál több teret, 1150 helyett 1215 litert. Ez egyben arra is utal, hogy az utasok számára valamivel tágasabb lesz.

A belső tér egyébként nemigen vonultat fel kivételes megoldásokat, bár ahogy más gyártóknál is láthattuk, lassan a Nissan is mindent digitálisra cserél a műszerfalon. A Rogue esetében például már csak az olcsó változatokban tartják meg a mutatós műszereket, a drágább változatokban ezeket is egy 10,8 hüvelykes LCD-vel helyettesítik.

Ha valami biztosan más lesz a Rogue-ban, mit az X-Trail-ben, az a motor: a 2,5 literes, 181 lóerős négyhengeres szívómotort Észak-Amerikában több modellhez is kínálják – egyebek közt ez van az Altima szedánban is – és csak fokozatmentes automata váltóval lesz elérhető. Ugyanakkor első- és összkerék-hajtással is elérhető lesz a Rogue, az előbbi változat 7,8-8,1, az utóbbi 8,1-8,4 litert fogyaszt majd 100 km-en, EPA szabványú vegyes cikusban.

A Rogue ősztől lesz kapható Észak-Amerikában, azt viszont, hogy európai változata, az X-Trail mikor készül el, egyelőre nem tudni. Európában egyébként épp az itteni slágermodell, a Qashqai leváltására készülődik a Nissan, így egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy az idei év újdonságain tényleg a Nissan jövője múlik.