Sokat zabál villanyból a Polestar szuperkupéja

2020.06.19. 09:30

A Polestar 1-et nyilvánvalóan nem tömegmodellnek tervezték: csupán 1500 példányt gyártanak belőle, és leginkább arra szánták, hogy megmutassa, mire is képesek a Volvóból kivált márka műszaki megoldásai. Ezért is érdekes, hogy most kiderült, a típus az előzetesen beígért 150 km, vagy az adattáblájában szereplő 125 km helyett 83-at képes megtenni tisztán elektromos üzemben.

Pedig a méregdrága hibrid kupéba 34 kWh-s akkumulátort építenek, akkorát, mint sok olcsóbb villanyautóba sem, de úgy néz ki, a Polestar 1 nem bánik igazán hatékonyan az elektromos energiával. Összehasonlításképpen, a hasonló hajtásrendszerű Karma Revero GT 28 kWh-s akkumulátorról 98 km-t megy el villamos üzemben.

A jelenségre legalább részben magyarázatot ad egyébként, hogy az S90-es rövidített alapjaira épülő kupé üresen is 2,35 tonnát nyom, ami nyilván a mozgatásához használt teljesítményigényt is megnöveli. A nagy tömeg pedig nagy részben a komplikált hajtásnak köszönhető: az autó első kerekeit a 326 lóerős turbós és kompresszoros kétliteres benzinmotor mellett egy 71 lóerős villanymotor hajtja, míg a két hátsót pedig két, egyenként 116 lóerős villanymotor. Ehhez jön még két a 348 voltos akkucsomag, összesen 34 kWh kapacitással. Ez az elrendezés, és a rövidített padlólemez egyébként nem csak az autó tömegét növeli meg, de a Polestar 1 ígéri az iparág egyik legkisebb csomagtartóját is: ez a gyári adat szerint 125 literes.

A 155 ezer eurós, azaz bő 53 millió forintos vételárhoz és az agyonkomplikált hajtáshoz azonban az utóbbi évek egyik legjobban sikerült Volvo formaterve jár, és ez már önmagában eladhatja a tervekben szereplő másfél ezer példányt – többet pedig biztosan nem gyártanak, a Polestar stratégiájában a tisztán elektromos 2-esnek jut a tömegmodell szerepe.