Újra cserélik a legfontosabb Ford modellt

2020.06.26. 12:25

Szám szerint a tizennegyedik generációnál tart a Ford nagy pickupja, amely ezúttal az átalakított külső mellett új, hibrid hajtásrendszerrel mutatkozik be.

Ránézésre nem nagy a különbség az előző F-150-eshez képest. Készítettek az autóhoz néhány új hűtőrács-változatot, a fényszóróknak egy kaszára emlékeztető vonalvezetésű LED-keretet, valamint lágyítottak a motorháztető és az oldallemezek formáin. Ezekről a legtöbb éles részlet eltűnik a frissítéssel, de az alapforma marad.

Itt is a megszokott, célszerű, jórészt hasábokat közelítő elrendezés köszön vissza, ami évtizedek óta az F sorozatú Fordok fontos jellemzője, de az ablakok és a tető kialakítása alapján úgy néz ki, az utascellát egy az egyben vették át a 2015 óta gyártott előző generációból.

Azt már korábban is sejtettük, hogy a Fordnál nagyon komoly hűtőrács-tervező gárda dolgozik, és erre újabb bizonyíték az F-150: összesen 11 különböző hűtőráccsal szerelik fel a különféle változatokat.

Ahogy eddig is, az F-150 sokféle motorral lesz kapható. Az alapmodellbe 3,3 literes V6-os szívómotor kerül 290 lóerővel, emellett kínálnak 2,7 literes V6-os turbómotort 325 lóerővel, 3 literes V6-os turbódízelt 250 lóerővel, 5 literes Coyote V8-ast 395 lóerővel, a csúcsot azonban nem ez jelenti, hanem a 3,5 literes biturbó V6-os. Ez utóbbi 375 és 450 lóerővel is elérhető lesz, de emellett Powerboost fantázianéven építenek köré 420 lóerős hibrid hajtásláncot is.

A hibrid rendszerben egy 35 kW, azaz 48 lóerős villanymotor dolgozik össze a hathengeressel a Ford 10 fokozatú automata váltójának közbeiktatásával. A villanymotort egy 1,5 kWh-s akkumulátorról táplálják, amely kívülről nem tölthető, de így is sokat javíthat az F-150 hatékonyságán, már azzal is, hogy a kiviteltől függően 2,1-2,5 tonnás jármű mozgási energiájának egy részét újrahasznosíthatóvá teszi.

A Ford szerint egyébként ezzel a hajtással jelenleg az övék a legerősebb modell a kategóriában, amely akár 12 ezer fontos, azaz 5,44 tonnás utánfutó vontatására is alkalmas. Hasonlóan fontos vevőcsalogató lehet még a Pro Power elnevezésű alrendszer is, amely lehetővé teszi, hogy az F-150-est áramfejlesztőként használják. Az elektromos fogyasztók elvben 7,2 kW teljesítményt is felvehetnek az autóból, a szabványos, 120 és 240 voltos háztartási csatlakozókon keresztül, ami a Ford szerint akár 28 hűtőszekrény üzemeltetésére, több elektromos krosszmotor egyidejű töltésére, vagy egy komplett munkaterület elektromos energiaszükségletének biztosítására is elég lehet.

Az F-150 esetében is odafigyeltek arra, hogy korszerű fedélzeti rendszereket kapjanak a vásárlók: ennek érdekében 8 vagy 12 hüvelykes érintőképernyőn keresztül kezelhető Sync 4 rendszert kínálnak, amely elsőként rendelkezik a cégnél távoli frissítési lehetőséggel, így idővel a funkcióit is bővíthetik, illetve tökéletesíthetik majd. Emellett a műszerfalat is teljesen digitálisra cserélték, ebből is elérhető 8 és 12,5 hüvelykes változat.

Az amerikai autópiac az utóbbi években sokat változott, a személyautók iránti érdeklődés például gyorsan elolvadni látszik, de egyelőre úgy tűnik, a nagy pickupok népszerűségét ez kevéssé érinti. A Ford pedig 47 éve vezeti ezt a piacot az F sorozattal, amelyet sokan személyautó helyett tartanak, mások munkaeszköz gyanánt, és ez az a tény, amitől az F-150 bemutatója olyan fontos a Ford számára: legfontosabb bevételi forrásukat korszerűsítették most, azaz a cég számára élet-halál kérdése, hogy a közönségnek tetszik-e, amit most mutattak.