Nem titok többé a Ford Bronco

2020.07.14. 09:50

Ahogy már korábban is jelezték, Broncóból is kétféle lesz. A melléknév nélküli változat a komoly terepjáró, amely alvázas felépítésével, merev tengelyes futóművével és nagy terepgumijaival tényleg a Jeep Wrangler rémálma lehet. A Bronco Sport viszont inkább épített utakra való, igaz, a terepjáróstílust vizuálisan az is kiválóan hozza.

A Ford mérnökei meglevő alapokra építkeztek: a Bronco jellegzetes, múltidéző formái alatt a Ranger pickup következő generációjának alváza és hajtásmegoldásai rejtőznek. A motorválaszték sem ismeretlen: az alapváltozatba a Mustang 2,3 literes turbós négyhengerese kerül – ez 270 lóerős és 420 Nm csúcsnyomatékot adhat le – de az amerikai szokásoknak megfelelően van egy feláras motor is: ez 2,7 literes V6-os, szintén turbós benzines, amely 310 lóerő és 542 Nm leadására képes.

A motoroknál is lényegesebb talán a hajtás: a Bronco kétféle váltóval készül majd, 10 sebességes automatával és 7 sebességes manuálissal – ez utóbbi csak a négyhengeres motorhoz lesz elérhető – és felezőből is kétféle lesz. Az egyszerűbb modellekbe elektronikusan kapcsolható felező kerül, a drágábbakba pedig egy automatizált változat, amely a tapadásnak megfelelően képes váltani a két- és négykerék-hajtás között. A Bronco emellett számos hajtásüzemmódot is kínál: ezek közül a Normal, Eco és Sport inkább közútra való, a Slippery, Sand, RockCrawl, Mud/Ruts és Baja pedig csúszós, homokos, sziklás, süppedős-sáros, illetve kemény földutas terepen segíti az előrejutást.

A terepjáráshoz persze megfelelő futómű is kell: a Bronco alvázas változatai 35 hüvelykes, azaz 89 centis gumiabroncsokat kapnak – jórészt ennek is köszönhető a 29,4 centis hasmagasság és a kedvező terepszögek: elöl 43,2, hátul 37,2 fokosak, és a rövid változat esetében kiváló, 29 fokos rámpaszög adódik.

A Bronco persze nem nyújthat kevesebbet, mint a nagy vetélytárs, a Jeep Wrangler, talán találunk itt is levehető tetőt és ajtókat. A tervezők arra is figyeltek, hogy a négyajtós ajtói is beférjenek az amúgy elég szűkösnek látszó csomagtartóba – ebben nagy segítség, hogy az ajtók keret nélküli kialakításúak. Tetőből kétfélét kínálnak: a több részes levehető kemény tető mellett vászontetővel is meg lehet majd vásárolni a típust.

Aki nem ragaszkodik nagyon a komoly terepjáró képességekhez, inkább a stílus miatt választaná a Broncót, annak készül az önhordó karosszériás Bronco Sport. Ez a modell a Ford Escape/Kuga alapjaira épül, kisebb kerekekkel, kisebb motorokkal, kényelmesebb futóművel, és alacsonyabb áron érkezik. Gyengének azért ez sem tűnik, bár az alapváltozat motorja csak háromhengeres: az 1,5 literes motorból is kijön 184 lóerő és 257 Nm csúcsnyomaték. Emellett lesz egy 2 literes, 248 lóerős motor is, 372 Nm maximális nyomatékkal.

A 4,39 méter hosszú, 2,08 méter széles és 1,8-1,9 méter közti magasságú modell célszerű családi SUV-nak tűnik, az átlagosnál épp csak jobb terepjáró képességekkel. Az összkerékhajtás persze itt is az alapfelszerelés része, és ez is rendelhető lesz olyan terepjárós kiegészítőkkel, mint a 29 hüvelykes terepgumik vagy az autó alját védő panelek, de ez a modell a hétköznapokban egyértelműen kevesebb kompromisszumot követel a használójától.

Elsőként a Bronco Sport lesz kapható, ezt már az év végén elkezdik kínálni Észak-Amerikában, 28 ezer dollár körüli alapáron, míg a Bronco gyártása 2021 elején indul, és a legolcsóbb változat 29 995 dollárba kerül majd. Arról egyelőre nincs hír, hogy Európában, vagy más exportpiacokon tervezik-e forgalmazni bármelyik típust, de egyáltalán nem lenne meglepő, ha a Bronco-családnak is nemzetközi karriert szánnának.