Megújul a Genesis belépőmodellje

2020.09.10. 06:36

Egy az egyben kapta meg a G80-ason megjelent sajátos orrkialakítást a Genesis jelenlegi alapmodellje, a 3-as BMW ellenfelének számító G70, ám úgy hallani, nem ez lesz a típus egyetlen újdonsága.

Bár csupán modellfrissítésről van szó, az az érzésünk, a G70 azon kivételes autók közé tartozik, amelynek kifejezetten jót tett, hogy lecserélték az elejét és a hátulját. Az orr-rész a jellegzetes, széles pajzs-alakú hűtőráccsal és a vízszintesen kettéosztott fényszóróval sokkal karakteresebb, mint a korábbi, egyértelműen Audi fazonú megoldás, és a karosszéria kerek formáihoz a lágyabb vonalú hátsó rész is jobban passzol.

A mászaki adatokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de úgy hallani, hogy a kétliteres négyhengeres turbós benzinmotort, amely az alapkivitelbe kerül, erősebbre cserélik. A jelenleg kínált kétliteres helyére állítólag 2,5 literes érkezik, 254 helyett legalább 290 lóerő maximális teljesítménnyel. Az erősebb változatban valószínűleg marad a 3,3 literes, 370 lóerős turbós V6-os. Azt egyelőre nem tudni, hogy a dízelváltozatot megtartják-e, ha igen, valószínűleg ebben is marad az eddig használt 2,2 literes, 201 lóerős négyhengeres.

A Genesis márka európai bevezetését régóta halogatja a Hyundai csoport, bár tavasszal új európai kereskedelmi igazgatót vettek fel, amiből sokan arra következtetnek, hogy végre megszületett a döntés. A márka vezetése korábban azt nyilatkozta, hogy mivel Európában egy új luxusmárkát sokkal nehezebben fogad el a piac, mint másutt, itt próbálkoznak vele utoljára. A márkát eddig Dél-Koreában, az Egyesült Államokban, Kínában és Oroszországban vezették be.